Halálos áldozatai is vannak egy kanadai katonai bázis közelében kitört tűznek

Nagy kiterjedésű tűz ütött ki egy kanadai katonai bázis közelében, Albertában. A védelmi miniszter szerint többen meghaltak és megsérültek, az áldozatok számát azonban nem közölte – írja a BBC.

„Szomorúan kell közölnöm, hogy a Wainwright-i bázison történt incidensnek halálos áldozatai és sérültjei is vannak”

– mondta David McGuinty védelmi miniszter újságíróknak Ottawában. A helyzetet „nagyon-nagyon kényesnek és gyorsan változónak” nevezte, de azt nem árulta el, mi okozta a tragédiát. „Nem emlékszem, hogy a közelmúltban történt volna ehhez hasonló” – tette hozzá.

A Wainwright-i körzet önkormányzata szerint a tűz az erős szél miatt gyorsan terjedt, és a bázis kerítésén túli, szomszédos területet is elérte. Szombat este még nagy lángokkal égett. Kitelepítést nem rendeltek el, a helyi hatóságok azonban arra kérték a lakosokat, hogy kerüljék el a környéket, és engedjék szabadon közlekedni a mentőjárműveket.

Az esetet a kanadai hadsereg és a Kanadai Királyi Lovasrendőrség vizsgálja. Jennie Carignan tábornok, a kanadai védelmi vezérkar főnöke azt írta, hogy a haderő „teljes erőbedobással” működik együtt a szövetségi, tartományi és helyi hatóságokkal. „Továbbra is a katonáink, családtagjaik és közösségük biztonsága a legfontosabb” – tette hozzá. Mark Carney miniszterelnök közölte, hogy a szövetségi kormány „szorosan együttműködik Alberta tartománnyal és a helyi hatóságokkal”.

A Kanadai Haderő wainwrighti bázisa az ország egyik legforgalmasabb katonai kiképzőközpontja. A kanadai közszolgálati műsorszolgáltató, a CBC szerint ez az éleslövészeti gyakorlatok fő bázisa, egy átlagos napon mintegy 690 katona és 300 civil dolgozik a területén.


Forrás

Érdekességek

Álarcos izraeli telepesek támadtak európai diplomatákra Ciszjordániában

Nem várt támadást indított Irán, megsérült 5 amerikai katona

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.34Ft
18 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 18 Oct 2026 17:20 UTC
Latest change: 18 Oct 2026 03:04 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF323.28Ft
18 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 18 Oct 2026 17:20 UTC
Latest change: 18 Oct 2026 03:04 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »