Hernádi Zsolt a tiszaújvárosi robbanásról: Üzemi baleset történt, semmilyen külső beavatkozásnak nincs nyoma

Sajtótájékoztatót tartott a tiszaújvárosi robbanással kapcsolatban Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója és Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.

Péntek délelőtt robbanást történt a MOL Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén az Olefin 1 üzem újraindítása során. A sajtótájékoztatón Hernádi elmondta, az üzemen épp karbantartást végeztek, vagyis nem állt működés alatt.

A mai információk alapján egy csővezeték robbant be, ott következett be egy váratlan szénhidrogén robbanás, vagyis üzemi baleset történt, semmilyen külső beavatkozásnak nincs nyoma, „ilyen jellegű következtetést levonni nem szabad” – nyomatékosította Hernádi.

A Mol vezérigazgatója elmondta azt is, hogy az eset után a tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki, és vizsgálták, került-e káros anyag a levegőbe, de határtúllépés nem történt, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.

Hernádi ezután azzal folytatta:

„Egy kollégánk meghalt, 9 kollégánkat kórházba kellett szállítanunk. Ez rettenetes dolog, nem is lehet rajta túllépni, nem is akarunk túllépni.”

Elmondta, hogy a protokoll szerint jártak el a robbanás után, így azonnal megkezdődött az emberek kimentése, majd 3 percen megérkeztek a mentők, tűzoltók. A Mol-csoport egésze nevében fejezte ki őszinte részvétét az elhunyt családjának, hozzátéve, hogy megpróbálnak egyéni támogatásként hozzájárulni ahhoz, hogy a fájdalmukat valamelyest enyhítsék.

Az eset kivizsgálása zajlik, a hatóságok mellett a Mol a kormány szakértőivel közösen külön vizsgálatot végez majd, ami alapján tanulságokat vonnak le, hogy kiderüljön, emberi mulasztás vagy fatális véletlen vezetett a tragédiához.

Tiszaújvárosban utoljára 2012-ben történt halálos baleset, Hernádi azt mondta, mindent megtesznek azért, hogy többé ne következzen be hasonló.

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a kormány nevében szintén részvétét fejezte ki és jelezte, részükről is igyekeznek minden támogatást megadni az elhunyt családjának, és tájékoztatott arról is, hogy az elhunyt mellett 9 további dolgozó sérült meg, egyiküket arcsérüléssel a Honvédkórházba szállították.

Kapitány azzal folytatta:

„ilyen balesetek nem fordulhatnak elő, azzal tartozunk mindenkinek, hogy nagyon alaposan kivizsgáljuk ezt az esetet”.

A miniszter is beszélt arról, hogy a Mol és a kormány közösen vizsgálja majd a történteket, annak érdekében, hogy a levont tanulságok alapján a jövőben jobban tudják működtetni az ipari egységeket, ennek érdekében pedig a lehető legmélyebben és legintenzívebben igyekeznek majd lefolytatni a vizsgálatot, amiről részletesen tájékoztatják majd a lakosságot.

Az üzemi balesetnek nincs hatása az üzemanyagellátásra – emelte ki Kapitán, hozzátéve, hogy a szükséges vizsgálatok után az üzem tevékenységét is vissza lehet állítani.

Kérdésekre válaszolva hernádi elmondta még, hogy az áldozat és a sérültek mindannyian Mol-alkalmazottak voltak, akik a robbanás közvetlen közelében tartózkodtak. Az érintett üzemegység operatív személyzete húsz ember. Többen távolabb voltak vagy a biztonságos irányítóhelyiségben tartózkodtak. Azt egyelőre nem lehet tudni, mekkora az anyagi kár, ugyanis egyelőre nem lehet megközelíteni a helyszínt.

A péntek reggeli robbanásról itt percről percre tudósítunk, ezt itt lehet olvasni.


Forrás

Érdekességek

Ókovács Szilveszter és fideszes képviselő felesége széket faragtatnának a házelnöknek

Az utolsó pillanatban lefújták Elon Musk kozmikus útját

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF358.68Ft
22 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 22 May 2026 15:10 UTC
Latest change: 22 May 2026 15:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.25Ft
22 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 22 May 2026 15:10 UTC
Latest change: 22 May 2026 15:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »