A HVG értesülései szerint már a jövő hét elejétől kezdődően gyökeres átalakulás kezdődhet a Mediaworks működésében. Nagyságrendileg kétszáz dolgozónak mondhatnak fel a fideszes médiabirodalom talán legfontosabb kiadójánál, amelyhez országos lapok, hírportálok, valamint szinte a teljes megyei napilap-hálózatot tartozik.
A lap forrásai szerint a dolgozókat ma délelőtt értesítették, hogy hétfőn 10 órakor mindenképpen jelenjenek meg a munkahelyükön, aki szabadságon van, az is menjen be. Ennél bővebb tájékoztatás azonban nem adtak. A lap ugyanakkor úgy tudja, elbocsátások lesznek: van olyan mediaworkös forrásuk, aki szerint ez akár 350 embert is érinthet, míg mások becslései szerint kétszáznál valamivel kevesebb ember lesz elküldve, „a Mediaworks ebben a hullámban legfeljebb 180-190 embertől szabadulhat meg”.
A leépítések mellett terítéken lehetnek lapbezárások is, ezzel kapcsolatban a lap a forrásaira hivatkozva azt írja, veszélybe kerülhetnek a megyei lapok, a Bors kiadása megszűnhet, a Magyar Nemzetet pedig hetilappá alakíthatják át.
Az üggyel kapcsolatban Huth Gergely nyilatkozott a lapnak, a szintén a kiadóhoz tartozó PestiSrácok főszerkesztője. Megerősítette, hogy hétfőn, kedden és szerdán lesznek megbeszélések a kiadón belül, ennél konkrétabban ezzel kapcsolatban nem mondott. Azt viszont hozzátette: „Várjuk és szomjazzuk a baloldali kollégák szolidaritását”.
The post HVG: Tömeges leépítés kezdődhet a fideszes médiában, a Magyar Nemzet hetilappá alakul first appeared on 24.hu.







