Kapitány István: Megszűnik egy jogköröm

„Megszűnik egy jogköröm. És ez így van jól” – kezdi közösségi oldalán friss bejegyzését Kapitány István.

Eddig a törvény szerint a gazdasági miniszter, vagyis én, egyedül dönthettem volna arról, hova kerüljenek Magyarországon az akkumulátor-újrafeldolgozó üzemek. Ezt a jogkört a Kormány most megszünteti.

A miniszter úgy folytatja a posztot, hogy az „előző kormány így képzelte a működést: homályos szempontok, egyszemélyi döntések, a helyi közösségek megkérdezése nélkül. Szerencsére egyetlen ilyen eljárás sem zárult le a kormányváltásig. De itt nem is az a baj, hogy hány döntés született így. Maga az alapelv helytelen.”

Mert hol dől el jobban egy ilyen kérdés? Egy miniszter asztalán, vagy egy olyan testületnél, ahol környezetvédők, mérnökök, egyetemi szakemberek és a hatóságok együtt, azonos mércével vizsgálnak minden ügyet? A válasz egyértelmű. Az emberek egészségét és a környezetet akkor tudjuk megvédeni, ha minden szakmai szempont az asztalra kerül, nem csak egy.

Kapitány azzal zár, hogy „40 év vezetői tapasztalattal a hátam mögött megtanultam: a jó vezető nem gyűjti a hatalmat, hanem jó kezekbe adja a döntéseket. A jogkör megszüntetésének előkészítését az első kormánydöntések egyikeként kaptam feladatul. Határidőre elkészültünk, a javaslatot a Parlament a mai napon, éppen most, vitatja meg.” Hozzátette: júniusban pedig megalapítottuk azt a tárcaközi munkacsoportot, amely ágazati, környezetvédelmi és egyetemi szakértőkkel dolgozik az akkumulátoripar teljes szabályozásának átalakításán: szigorúbb hatósági ellenőrzés, valódi szankciók, és mindenekelőtt a helyi közösségek, a munkavállalók és a környezet védelme.

The post Kapitány István: Megszűnik egy jogköröm first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Madridban ünnepel a világbajnok spanyol válogatott

A meccs előtt állította ki a bíró a kispad mellett vizelő focistát

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF362.22Ft
22 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 22 Jul 2026 00:20 UTC
Latest change: 22 Jul 2026 00:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.66Ft
22 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 22 Jul 2026 00:20 UTC
Latest change: 22 Jul 2026 00:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »