Kegyelmi ügy Csádban: Elengedték a 25 éves börtönbüntetését töltő miniszterelnököt

Mahamat Idriss Déby csádi elnök pénteken kegyelemben részesítette, majd külön rendelettel szabadon engedte Succes Masra korábbi miniszterelnököt, aki 25 éves börtönbüntetését töltötte. Vele együtt szabadult a Politikusok Egyeztető Csoportja (GCAP) nevű ellenzéki platform nyolc vezetője is, akiket májusban ítéltek nyolc év börtönre felkelés megszervezése miatt – írja az MTI az AFP alapján.

Masrát tavaly augusztusban ítélték el gyűlöletkeltő és idegengyűlölő üzenetek terjesztése, valamint gyilkosságban való bűnrészesség miatt. Az ügy a 2025 májusában történt mandakaói tragédiához kapcsolódott, amelyben  42 ember vesztette életét.

A politikus tagadta a vádakat, ügyvédei pedig azt állították, hogy megalázták és gyalázatos módon bántak vele.

Az elnöki hivatal Facebook-oldalán közzétett rendelet alapján az elítéltek teljes szabadságvesztését elengedték, közjogi és pénzbüntetésüket azonban nem törölték. Így büntetett előéletűek maradnak, nem indulhatnak választásokon, és közhivatalt sem tölthetnek be.

Masra bebörtönzése előtt az ellenzéki Les Transformateurs pártot vezette. A párt jelenlegi elnöke, Ndolembai Sadé Njesada a kialakulóban lévő nemzeti egység felé tett lépésnek nevezte a kegyelmet, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan tárgyalások kezdődhetnek a társadalmi béke előmozdításáról.

Az áprilisban bírósági döntéssel feloszlatott GCAP már jóval élesebben reagált. A szervezet szóvivője súlyos demokratikus deficitnek és „gusztustalan lépésnek” nevezte, hogy politikai vezetőket önkényesen letartóztatnak, koholt vádak alapján elítélnek, majd úgy részesítenek kegyelemben, hogy közben megfosztják őket polgári és politikai jogaiktól.

A parlamenti többséget adó Hazafias Megmentési Front szóvivője viszont azzal üdvözölte a döntést, hogy az érintett politikusok és más elítéltek visszatérhetnek családjukhoz.

Orbán Gáspár csádi missziója

Az Orbán-kormány korábban különösen szoros kapcsolatokat épített ki Csáddal. A kabinet egy legfeljebb kétszáz fős magyar katonai missziót készített elő, amelyet hivatalosan a terrorizmus és a migráció elleni küzdelemmel, valamint a humanitárius programok támogatásával indokolt. A kormány emellett 200 millió eurós kötött segélyhitelt ajánlott fel az afrikai országnak.

A misszió előkészítésében a korábbi miniszterelnök, Orbán Viktor fia, Orbán Gáspár is részt vett, jelenlétét azonban kezdetben igyekeztek eltitkolni. Böröndi Gábor vezérkari főnök idén áprilisban elismerte, hogy Orbán Gáspár tagja volt egy kormányzati tervezőcsoportnak, de „erőteljes túlzásnak” nevezte, hogy ő vezette volna a misszió tervezését. A legfrissebb hírek szerint Orbán Gáspár hatszor repült Afrikába a Magyar Honvédség gépen

Pálinkás Szilveszter százados azt állította, hogy a kormányfő fia meghatározó szerepet játszott a tervben, és ötvenszázalékos „harcértékvesztéssel” számolt. Orbán Viktor a fiára vonatkozó állítást visszautasította, mondván, századosok és főhadnagyok nem terveznek katonai missziókat.

A Magyar Hang írt arról korábban, hogy 2023 szeptemberében egy csaknem kétszáz embert szállító katonai repülőgépen Orbán Gáspárt mutatták be a csádi kiküldetés vezetőjeként, és a felszállás után neki adták át a parancsnokságot. Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter a lapnak azt mondta, vizsgálat folyik az ügyben.

Egy 2025 novemberében készült honvédelmi minisztériumi tervezet szerint a csádi misszió 2026-ban 27 milliárd forintba kerülhetett volna, az előterjesztés azonban végül nem került a kormány elé.

The post Kegyelmi ügy Csádban: Elengedték a 25 éves börtönbüntetését töltő miniszterelnököt first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Háború Ukrajnában: halálos orosz légitámadás Kramatorszk ellen, 1 halott, 17 sebesült

Magyar Péternek természetes közege a válságkezelés, de hova tűnt Orbán Viktor? 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF362.89Ft
14 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 14 Aug 2026 16:35 UTC
Latest change: 14 Aug 2026 16:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF313.41Ft
14 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 14 Aug 2026 16:35 UTC
Latest change: 14 Aug 2026 16:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »