Kisebb pánik Esbjergben, jövőre távozhat a világ legjobb kézilabdázója

Két győzelemmel kezdte meg szereplését a dán női kézilabda-bajnokság címvédője, a Team Esbjerg, amely előbb idegenben 33-28-ra verte a Ringköbing együttesét, majd otthon 37-25-re a Köbenhavn Haandboldot.

A héten két rangadó vár rá, előbb szerdán a tavalyi bronzérmes Nyköbing otthonában, majd szombaton Dortmundban, a Bajnokok Ligája-csoportkör első fordulójában.

A csapat komolyan készül a Bajnokok Ligája megnyerésére, Tomas Axnér edző ennek érdekében próbálja összerakni a csapatát.

Világszínvonalú kapuspárossal

A Köbenhavn elleni mérkőzés kezdete előtt jelentette be a klub, hogy 2030-ig szóló megállapodást kötött a vb-ezüstérmes német kapussal, Katharina Filterrel.

„Ha a világ legjobb csapatai közé akarunk kerülni, akkor ahhoz két komoly kapusra van szükségünk. Most garantáltan hosszú időre világszínvonalú kapuspárosunk lesz, és ez egy nagyon fontos tényező” – mondta Axnér, utalva arra, hogy május óta már a rendelkezésére áll az olimpiai, kétszeres világ- és ötszörös Európa-bajnok Silje Solberg-Östhassel is.

Látok olyan Bajnokok Ligája-ellenfeleket, akik nem olyan erősek ezen a poszton. Ha sikerül megtartanunk egy jó kapuspárost, az nagyon fontos lesz, függetlenül attól, hogy mi történik a csapat összetételével

– tette hozzá.



A legfontosabb ember még nem döntött

Utóbbi megjegyzése nem véletlenül titokzatos, az esbjergi keret ugyanis a következő két évre teljes tűnik, kivéve, hogy a svéd beállós, Olivia Löfqvist, illetve a dán jobbátlövő, Helene Kindberg mellett talán a legfontosabb ember nem döntött szerződése meghosszabbításról.

Márpedig a világ legjobbja, Henny Reistad esetében ez elég nagy probléma.

Természetesen a klub mindent megtesz, hogy megtartson egy olyan játékost, mint Henny, de ha úgy dönt, hogy távozik, akkor egy kicsit másképp kell felépítenünk a csapatot

– nyilatkozta Axnér az esbjergi székhelyű JydskeVestkysten lapnak.

A portál azt írta, az Európában keringő hírek szerint Reistad édesapja, Ole, felkereste a legnagyobb európai klubokat, hogy megvizsgálja a lehetőségeket.

Erősebb keret, mint tavaly

Katharina Filter azt mondta, amikor aláírta szerződés-hosszabbítást, nem azt figyelte, a csapat legnagyobb sztárja ott lesz a csapatban vagy sem.

„Nem hiszem, hogy a döntésemnek sok köze lenne Hennyhez. Tudjuk, hogy fennáll annak a lehetősége, hogy valami mást választ, de a posztján akkor ott van Julie Scaglione és Henriette Eggen.

Remélem, marad, de ha nem, akkor is bízom benne, hogy a klub megfelelően pótolja majd

– mondta

Úgy vélte, ha a pár hete szerződtetett Scaglione (aki augusztus elején még az Ikast játékosaként szenvedett csuklótörést) felépül, és a tavaly decemberi vébén súlyos térdsérülést szenvedett svájci beállós, Tabea Schmid is játékra jelentkezik november-december tájékán, akkor sokkal erősebb lesz a csapat, mint a tavalyi szezonban.

Kapcsolódó
Dédnagyapja génjei is segítettek: Henny Reistad az olimpiai arannyal folytatta a családi hagyományt

A norvég kézilabdázó családja 96 év után ismét olimpiai aranyéremnek örülhetett.

The post Kisebb pánik Esbjergben, jövőre távozhat a világ legjobb kézilabdázója first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Űrháborús tiszteket képezne Trump új katonai akadémiája

Papp Gergő távozik az RTL-től

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.29Ft
31 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 31 Aug 2026 19:55 UTC
Latest change: 31 Aug 2026 19:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF314.5Ft
31 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 31 Aug 2026 19:55 UTC
Latest change: 31 Aug 2026 19:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »