Kósa Lajos az utolsó pillanatban visszalépett, Telegdi Attila a korcsolyaszövetség új elnöke

Tizenöt év után nem Kósa Lajos lesz a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke, ugyanis a pénteki zártkörű tisztújító közgyűlésen a szavazás előtt visszalépett. A fideszes politikus, aki a választások után a parlamenti mandátumát sem vette fel, az MTI híre szerint a visszalépés előtt a beszédében még felidézte elnöksége eredményeit. Ezek között elsősorban a rövid pályás gyorskorcsolyázók olimpiai teljesítményét említhette, ám a részletekről nem számolt be a hírügynökség.

Kósa visszalépésével Telegdi Attila és Török Zoltán maradt versenyben az elnöki posztért.

Az MOKSZ tájékoztatása szerint Telegdi Attila 19, Török Zoltán 17 voksot kapott. A 36 szavazásra jogosult küldött ötven százaléka, plusz egy szavazat kellett a sikerhez.

Telegdi Attila korábban rövidpályás gyorskorcsolyázó volt, majd edzőként, később a válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozott, és több éven át ő volt a szövetség gyorskorcsolya-ágazati igazgatója. Az utóbbi időben a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem téli sportok csoportjának vezetője, egyetemi adjunktus.


Forrás

Érdekességek

In the birthplace of Civil Rights Movement, groups rally to defend Black political representation

Tizenhat év után lepasszolta az Alcsúti Arborétum üzemeltetését a Mészáros Lőrinc-féle Puskás Akadémia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF358.84Ft
23 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 May 2026 11:20 UTC
Latest change: 23 May 2026 11:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.29Ft
23 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 May 2026 11:20 UTC
Latest change: 23 May 2026 11:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »