Kováts Eszter: Szász-anhalti választások – Küszöbön a fasizmus Németországban?

Három tartományban is választást tartanak szeptemberben Németországban. Most vasárnap, 6-án Szász-Anhaltban, 20-án pedig Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben. Különösen az előbbi borzolja a kedélyeket, mert az ottani eredmények, és a koalíciós tárgyalások befolyásolhatják a két héttel későbbi szavazásokat, és kihatásuk lehet a szövetségi politikára is.

Adatok és esélyek

2,2 millióan élnek Szász-Anhaltban, 1,7 millió választásra jogosult személy, ez a német választók 2,5 százaléka. Mégis rajtuk a világ szeme, mert az Alternatívát Németországnak (AfD) pártot itt már több mint egy éve 40 százalékra vagy annál is magasabbra mérik, és ha több kis párt nem éri el az 5 százalékos bejutási küszöböt – és a választás előtt néhány nappal négy párt is a küszöb körül áll –, akkor akár egyedül is kormánytöbbséget szerezhet a mandátumra nem jogosító szavazatok bejutók közti elosztása révén.

Szász-Anhaltban 2021-ben a jobbközép CDU (37 százalék), a szocdem SPD (8,4 százalék) és a liberális FDP (6,4 százalék) alakított kormányt. Az AfD második helyen végzett 21 százalékkal. Öt év alatt – ahogy egyébként szerte Németországban – megduplázta a támogatottságát. Az utolsó mérésben 43 százalékon áll. A CDU 22, az SPD 7, a Balpárt (Linke) 11, a Zöldek 5 százalékra számíthat. Az 5 százalékos bejutási küszöb alá mérik Sahra Wagenknecht pártját, a BSW-t és az FDP-t, 4, illetve 3 százalékra. Ebben a tartományban még nyitott a verseny, a többségi viszonyok és a koalíciós lehetőségek is. Ha ugyanis a két kispárt mellett esetleg a Zöldek is (sőt akár az SPD is) küszöb körüli értékkel nem jut be, akkor

az AfD-nek egyedül is meglehet a képviselői helyek többsége a magdeburgi parlamentben.

The post Kováts Eszter: Szász-anhalti választások – Küszöbön a fasizmus Németországban? first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Nicolás Maduro és felesége a mentelmi jogra hivatkozva töröltetné a drogvádakat

Matolcsy György: A magam részéről állok elébe az összes vizsgálatnak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.75Ft
04 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 04 Sep 2026 00:15 UTC
Latest change: 04 Sep 2026 00:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.05Ft
04 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 04 Sep 2026 00:15 UTC
Latest change: 04 Sep 2026 00:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »