Közhang néven indít társadalmi egyeztetési platformot Radnai Márk

Egyre többen szeretnétek érteni, kérdezni, javasolni és részt venni a közös döntéseinkben. Azt mondtuk a kampány alatt, hogy együtt írjuk Magyarország jövőjét. Ehhez viszont most szintet kell lépnünk

– írta szombat esti bejegyzésében Radnai Márk, a működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos. Mint írja, hónapok óta dolgoznak már egy Európában is újszerű megoldáson, amely mindezt egy helyen teszi lehetővé.

Jövő héten pedig elindul a weboldal, ami a Közhang nevet kapta. 

Radnai szerint itt az országos és helyi ügyeket megnyitják az embereknek: elmondhatják, mit gondolnak, megismerhetik mások álláspontját, érveket és információkat kaphatnak, és követhetitek, hogyan lesz egy felvetésből valódi döntés vagy változás.

A demokrácia részvétel. Ha komolyan vesszük saját magunkat, ha megőrizzük azt a cselekvőképességet, amit az elmúlt években megtanultunk, és nem adjuk vissza többé mások kezébe a saját jövőnket, akkor Magyarország rengeteget tud fejlődni

– írta bejegyzésében a Tisza Párt alelnöke.

Kapcsolódó
Radnai Márk: Az erő a magyar embereké

Hamarosan új értelmet nyer a társadalmi egyeztetés.

The post Közhang néven indít társadalmi egyeztetési platformot Radnai Márk first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Veszélyességi pótlék

Sárlavina zúdult egy spanyol falura

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.05Ft
16 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 16 Aug 2026 11:40 UTC
Latest change: 16 Aug 2026 11:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF313.85Ft
16 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 16 Aug 2026 11:40 UTC
Latest change: 16 Aug 2026 11:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »