Lánczi Tamás megszólalt

„Az újonnan felhatalmazást kapott politikai erő és annak miniszterelnök-jelöltje kijelentette, hogy nem számol a Szuverenitásvédelmi Hivatal további működésével” – kezdte bejegyzését Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke, aki most először szólalt meg a Fidesz választási veresége óta.

Lánczi úgy fogalmaz, hogy „a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntethető és felszámolható. De azok a folyamatok, amelyeket működésünk során feltártunk, nem fognak eltűnni”.

„A külföldi nyomásgyakorlás, a politikai befolyásszerzés és az idegen akarat rákényszerítésének kísérlete a mindenkori magyar kormányzatra és társadalomra továbbra is jelen marad” – írja Lánczi, aki szerint az elmúlt két évben ők azért dolgoztak hogy bemutassák és jelezzék: „a magyar demokratikus folyamatokba történő külföldi beavatkozás létező valóság”.

Sőt, a Fidesz-kormány alatt pozíciót kapó Lánczi szerint „a szuverenitás védelme és így a Hivatal is a kezdetektől támadás alatt állt”. „Nem véletlenül” – tette hozzá. Merthogy úgy látja, „a Hivatal működése veszélyforrást jelentett mindazok számára, akik Magyarországot nem szuverén államként, a magyarokat nem önrendelkező nemzetként kezelik”.

Lánczi ezután kifejtette, hogy ők ott a Szuverenitásvédelmi Hivatalban

  • „a támadások ellenére szisztematikusan” feltárták „a rendszerváltástól napjainkig tartó befolyásszerzés és nyomásgyakorlás hátterét, módszereit és intézményi logikáját”.
  • Sőt, bemutatták „azt a külföldről finanszírozott hálózatot, amely Magyarországon belül aktívan alakította és alakítja ma is a belpolitikai, gazdasági és társadalmi folyamatokat”.

Utóbbi „nyomás és befolyás” szerinte „kiterjedt a sajtóra, a szakpolitikai döntéshozatalra, a politikai erők belső működésére, a választási kampányok tartalmára, üzeneteire és technológiai hátterére is”.

Lánczi szerint „ennek tényét április tizenkettedike után már azok közül is többen elismerték, akik korábban szándékosan tagadták vagy elhallgatták ezt”. Úgy látja, hogy a „külföldi érdekcsoportok tevőlegesen részt vettek a magyarországi kampányban”, és „le akarták törni a közép-európai nemzetek szuverenitásküzdelmét”.

Lánczi bejegyzését azzal zárta: „Isten óvja Magyarországot!”


Forrás

Érdekességek

Dems brace for a close finish on Virginia redistricting effort

Az EU csalás elleni hivatala vizsgálatot folytatna a Patrióták főtitkárával szemben

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.01Ft
29 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 29 Apr 2026 11:55 UTC
Latest change: 29 Apr 2026 11:49 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.99Ft
29 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 29 Apr 2026 11:55 UTC
Latest change: 29 Apr 2026 11:49 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »