Lemondott a legfőbb ügyész

„Az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé” – írta közleményében Nagy Gábor Bálint, aki szerdán jelentette be, hogy benyújtotta lemondását, aminek értelmében megbízatása 2026. augusztus 25-ével megszűnik.

Az ügyészség oldalán megjelent közleményben Nagy Gábor bálint azt írja, „az igazságszolgáltatás, benne az ügyészség függetlenségének és tekintélyének megóvása a demokratikus intézményrendszer egyik alapja. Az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé, és nem lehet napi politikai érdekek vagy hatalmi játszmák színtere”.

Írását azzal folytatta, hogy az utóbbi időszakban személyén keresztül „sorozatos, az elfogadható szakmai és közéleti viták kereteit messze meghaladó támadások érték az általam vezetett szervezetet”, annak ellenére, hogy szerinte a megbízatását „a jogszabályoknak megfelelően, kizárólag szakmai szempontokat figyelembe véve” látta el.

„Pályafutásom során sem nekem, sem a családtagjaimnak nem volt köze politikai pártokhoz, a legfőbb ügyészi pozíciót is kicsit több, mint egy éve töltöm be. A politikai élet szereplőinek – sok esetben valótlanságokat tartalmazó – megnyilvánulásai mellett egyre gyakrabban fordul elő az is, hogy a büntetőeljárások szereplői, jogi képviselőként eljáró ügyvédek saját ügyeiket felhasználva politikai jellegű támadásokat intéznek az igazságszolgáltatás egyes szereplői, benne az ügyészség ellen. Ezek a méltatlan kijelentések mára nemcsak engem és a tisztségemet érintik, hanem veszélyeztetik az ügyészség tekintélyét, sértik a függetlenségét, valamint az ott dolgozó több, mint négyezer szakember munkájába vetett közbizalmat is.”

Szerinte „rendkívül rossz üzenete van annak is, ha a közéleti szereplők részéről azért merül fel igény a hivatalban lévő legfőbb ügyész leváltására, mert az éppen folyamatban lévő büntetőeljárások nem az általuk elképzeltek szerint alakulnak”, és úgy látja, mindez „azzal a következménnyel jár, hogy a mindenkori legfőbb ügyésznek tartania kell attól: ha tevékenységével nem felel meg a politikusi elvárásoknak, számolnia kell az eltávolításával”.

Nagy Gábor Bálint azt írta, lemondásának oka „kizárólag az ügyészi szervezet érdekeinek szem előtt tartása: az ügyészség működése és függetlensége semmilyen körülmények között nem szenvedhet kárt a legfőbb ügyész körül kialakult nemtelen, politika által motivált küzdelmek miatt.”

14:20 – Frissítés: Magyar Péter Facebookon reagált, a miniszterelnök azt írta, „ezzel az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg, aki akadályozta a rendszerváltást”, majd feltett egy kérdést: „Uraim, ki lesz a következő?”

Napokkal ezelőtt Laczó Adrienn és Horváth Lóránt, az ukrán pénzszállítókat képviselő ügyvédek azzal a kéréssel fordultak a jelenleg a köztársasági elnöki feladatokat ellátó Forsthoffer Ágneshez, hogy kezdeményezze az Országgyűlésnél Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész hivatalvesztésének kimondására irányuló eljárást.

Nagy Gábor Bálint májusban még azt mondta, nem készül lemondani, miután Magyar Péter miniszterelnök neki is május 31-éig adott határidőt, hogy önként távozzon a hivatalából. Akkor úgy fogalmazott, szeretné folytatni a szakmai munkát, és elmondta, hogy neki „soha semmi köze nem volt a politikához”.


Forrás

Érdekességek

Will the 2034 cup be in 2035?

BAFTA-kvalifikáló fesztivál lett a Friss Hús

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.37Ft
22 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 22 Jul 2026 16:20 UTC
Latest change: 22 Jul 2026 16:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF318.47Ft
22 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 22 Jul 2026 16:20 UTC
Latest change: 22 Jul 2026 16:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »