
1,2 millió katolikus előtt misézett Madrid belvárosában XIV. Leó pápa Úrnapján. A spanyolországi látogatása a pápa második európai útja Olaszország után; az első nap fiatalokkal, bevándorlókkal és hajléktalanokkal találkozott, a vasárnapi másodikon pedig utcai szentmisét tartott a Húsvét utáni második vasárnapra eső hagyományos ünnepen.

A madridi Plaza de Cibeles-en és a környező utcákon több mint 1,2 millióan hallgatták a szentmisét, a pápa pedig szentbeszédében – elődjéhez, Ferenc pápához hasonlóan – többször is a szegényekkel és bevándorlókkal való együttérzését fejezte ki.
„A Krisztus, aki a szentségmutatóban végigvonul az utcákon, ugyanaz a Krisztus, aki azonosul a szegényekkel, az elnyomottakkal, a magányosokkal és elhagyatottakkal”
– mondta a körmenet üzenetéről a pápa.

A pápa arra hívott mindenkit, hogy értsék és éljék meg az Úrnapja üzenetét: Isten arra kér, hogy ismerjük fel őt „a szenvedő testvérben, akinek nincs élelme vagy fedele, vagy aki migráns – mondta. Ebből a szempontból az egyház társadalmi jelentősége a szolgálatban rejlik: a legszegényebbek szükségleteinek kielégítésében, a megbékélés előmozdításában, a polarizáció leküzdésében, az igazságosságért való munkában és egy befogadóbb társadalom építésében” – mondta XIV. Leó.
A pápa spanyolországi látogatása egy hétig tart, elmegy Barcelonába és a Kanári-szigetekre is, ahol többek között afrikai menekültekkel fog találkozni.







