„Lex guriga" után jön a Semmelweis-rend: az ő dolguk lesz, hogy mindig legyen WC-papír és szappan a kórházakban

A Tisza-kormány leendő egészségügyi minisztere, Hegedűs Zsolt kötelességének érzi, hogy Semmelweis hazájában, Magyarországon is fellépjenek a kórházi fertőzések ellen. Péntek délutáni Facebook-posztjában ezért bejelentette: megalapítanák a Semmelweis-rendet, amely egyfajta „tisztaságkommandóként” felügyelné, hogy a kórtermekben, mosdókban és vizesblokkokban rend és tisztaság legyen, a betegek számára pedig mindig rendelkezésre álljon szappan, kéztörlő és vécépapír.

Ez éles kontrasztban a leköszönő Fidesz-kormány eddigi hozzáállásával. Takács Péter, volt egészségügyért felelős államtitkár egy tavaly szeptemberi interjúban matematikai képtelenségnek nevezte, hogy minden kórházi mosdóban folyamatosan legyen vécépapír. Ezt később a kormány (a Lex gurigának csúfolt) rendelettel igyekezett kezelni, amely előírta, hogy a kórházakban biztosítani kell a vécépapírt. A Belügyminisztérium pedig hosszú ideig tagadta, hogy rendszerszintű probléma lenne a kórházi fertőzésekkel, miközben belső dokumentumok szerint tisztában voltak a helyzet súlyosságával. (A témáról a Direkt36 Mossuk kezeinket – az eltitkolt kórházi fertőzések nyomában címmel készített tényfeltáró dokumentumfilmet.)

Hegedűs most az egészségügyi dolgozókhoz fordul, hogy a saját munkahelyükön legyenek a betegbiztonság őrei. A Semmelweis-rendhez szakdolgozók, ápolók, főnővérek, orvosok, vezetők, menedzserek, infekciókontroll-szakemberek, betegbiztonsági felelősök, gyógyszerészek, labor- és diagnosztikai dolgozók, gyógytornászok, asszisztensek, valamint a takarításért, üzemeltetésért, beszerzésért és logisztikáért felelős munkatársak is csatlakozhatnak, sőt egészségügyi hallgatók és oktatók is.

A kezdeményezésből a betegoldalt sem zárnák ki: betegjogi képviselők, civil szervezetek tagjai, valamint betegek és hozzátartozók is részt vehetnek benne, akik képzés után „betegbiztonsági nagykövetként” segíthetik a szemléletformálást.

Ahogy írja, ezeknek a résztvevőknek joguk lesz korrekt visszajelzést adni bárkinek – beosztástól függetlenül, akár a feletteseiknek is –, és ezért nem érheti őket retorzió. Közvetlenül jelezhetik az intézmény vezetésének, ha egy osztályon nincs kézfertőtlenítő, szappan, kéztörlő vagy vécépapír, illetve ha a mosdók, fürdők és kórtermek állapota nem méltó sem a betegekhez, sem a dolgozókhoz.


Forrás

Érdekességek

A választások utáni két hétben több mint 800 pénzmozgás lett gyanús a bankoknak

Mosogatási díjat számít fel egy pofátlan fagylaltozó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.1Ft
02 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 May 2026 11:20 UTC
Latest change: 02 May 2026 11:14 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.82Ft
02 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 May 2026 11:20 UTC
Latest change: 02 May 2026 11:14 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »