Magyarország az emberi területhasználat által leginkább érintett országok egyike, a természetes és természetközeli nyílt vizes élőhelyek közel 300 ezer hektárnyi területet kitevő 71,3 százalékát érinti valamilyen mezőgazdasági vagy városi eredetű terhelés – derül ki abból a Nature folyóiratban megjelent tanulmányból, amely bemutatja az Európa vizes élőhelyeiről készült új digitális atlaszt.

Európa természetes és természetközeli nyílt vizes élőhelyeinek első egységes, tízméteres felbontású térképét Kovács Gyula Máté vezetésével a Koppenhágai Egyetem kutatói készítették el a Global Wetland Center égisze alatt, együttműködve az Európai Környezetvédelmi Ügynökség, a Leicesteri Egyetem, a Greifswaldi Egyetem és a Greifswald Mire Centre munkatársaival.

A magyar kutató által a Qubitnek elküldött hivatalos sajtóközlemény szerint a kutatócsoport több mint 470 ezer Sentinel-1 és Sentinel-2 műholdfelvételt, valamint felszínre, éghajlatra, talajra és domborzatra vonatkozó adatokat dolgozott fel gépi tanulással. Az így létrehozott térkép 38 európai országban, tízméteres térbeli felbontásban jeleníti meg a természetes és természetközeli nyílt vizes élőhelyeket.

A térkép

• szárazföldi mocsarak és rétlápok;
• tőzeglápok;
• sós mocsarak;
• szikes és sólepárló területek;
• árapálysíkságok;
• fenyérek, hangások és hegyvidéki törpecserjések

szerinti felosztásban lajstromozza az élőhelyeket.

A magyar kutató szerint azokat a vizes élőhelyeket vették emberi hatás alatt állónak, amelyek mezőgazdasági vagy városi területekkel fednek át, illetve azok 150 méteres környezetében találhatók: „A mutató ezért a területhasználati nyomás egységes, európai léptékű közelítése, nem pedig minden egyes terület részletes helyszíni ökológiai állapotfelmérése”.

Korábban megírtuk, hogy az Európai Bizottság 2022. június 22-én terjesztette elő a természet helyreállításáról szóló rendelet javaslatát, amely 2024. augusztus 18-i életbe lépésével előírja a tagállamoknak az ökoszisztémák tartós regenerálását az Európai Unió szárazföldi és tengeri területein.

A 2030-ra elérni kívánt 30 százalékos célhoz a kutatók becslése szerint Magyarországon „mintegy 89 300 ± 49 100 hektár vizes élőhely helyreállítására lenne szükség. A 2040-re előírt 60 százalékos cél alapján ez körülbelül 178 600 ± 98 200 hektárra emelkedne”. A jelenlegi magyar vállalás a kutatás 2030-as becslésének csupán mintegy 40 százalékát éri el. Kovács és kollégái szerint Magyarország helyreállítási potenciálja a jelenlegi vállalás három-ötszöröse lehet.

Kovács és kollégái szerint a vizes élőhelyek helyreállítása Magyarországon nemcsak természetvédelmi, hanem aszályvédelmi szempontból is üdvös volna: „A jó állapotú vizes élőhelyek a csapadék és a felszíni vizek ideiglenes tárolásával természetes szivacsként támogathatják a táj vízmegtartó képességét és a talajnedvesség megőrzését”.

A magyarországi vizes élőhelyek között különösen fontosak a szárazföldi mocsarak, rétlápok és egyéb füves vizes élőhelyek. Ezek közül sok a Közép-európai-alföldön található, és részben tőzegképző lápi rendszereket foglal magában. A kutatás szerint Magyarországon – Törökországhoz, Romániához és Lengyelországhoz hasonlóan – ezek a szárazföldi vizes élőhelyek adják a legnagyobb szénsűrűségű vizesélőhely-típust. Európa egészében az emberi területhasználat a vizsgált vizes élőhelyek 20,4 ± 3,4 százalékát érinti. A zavart állapothoz kapcsolódó potenciális talajszénveszteség a kutatók becslése szerint 0,8-4,9 milliárd tonna szén-dioxid-egyenérték lehet az emberi hatásoktól mentes referenciaállapothoz képest. Ez nem éves kibocsátást, hanem a 2018-ban megfigyelt állapothoz kapcsolódó lehetséges szénkészlet-különbséget jelent.

A térképezés azt is nyilvánvalóvá tette, hogy Európa vizes élőhelyei rendkívül feldaraboltak. Területük becslések szerint 27-33 százaléka 25 hektárnál kisebb összefüggő foltokban található, míg 7-11 százalékuk egy hektárnál is kisebb területeken helyezkedik el. Ezeket a kis élőhelyeket a hagyományos, durvább felbontású térképek gyakran nem érzékelik. A tízméteres felbontás ezért nemcsak pontosabb összterületi becslést tesz lehetővé, hanem a helyi helyreállítási tervezés szempontjából is fontos.

Mivel az európai helyreállítási tervek összevetését nehezíti, hogy az egyes országok eltérően határozzák meg a vizes élőhelyeket, Kovács és kollégái ugyanazt a kategóriákat és módszertant alkalmazza mind a 38 vizsgált országban. A magyar kutató szerint „amit Dániában tőzeglápnak sorolunk, azt Skóciában nem feltétlenül tekintik annak. Ezért az összehangolt meghatározások nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy nagy földrajzi térségeket megbízhatóan össze tudjunk hasonlítani”. Az egységes térkép így tudományos alapot adhat az országonkénti természet-helyreállítási tervek elkészítéséhez, a lehetséges helyreállítási területek előzetes kiválasztásához, valamint az országok által vállalt célok későbbi nyomon követéséhez.

Forrás