„Már előtte is tudtam, hogyan támogatják a magyarok az oroszokat, tudtuk, hogy erre számíthatunk” – az egyik ukrán védőt felháborította, hogy kifütyülték a himnuszukat

„Mielőtt elhagytam a csapatkört, azt gondoltam, ez hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – mondta Ilja Zabarnij, az ukrán válogatott védője arról, hogy a magyar közönség kifütyülte az ukrán himnuszt a Puskás Arénában.

Zabarnij a Sport24.ua portálnak adott interjút az ukránok 1-0-ás győzelmével véget ért mérkőzés után.

„Már előtte is tudtam, milyen a magyarok hozzáállása hozzánk, ukránokhoz, és hogyan támogatják az oroszokat, magát Oroszországot, milyen kapcsolatuk van velük. Éppen ezért tudtuk, hogy erre számíthatunk. Számunkra pedig alapvetően fontos volt, hogy ne veszítsünk a harci kedvünkből, ne veszítsünk párharcokat. Ez sikerült is.”

A Paris Saint-Germainben játszó középhátvéd a meccs végén kialakult dulakodásról is beszélt. Szoboszlai Dominikhoz hasonlóan azt mondta, az ilyen helyzetek benne vannak a fociban.

A mérkőzés összefoglalója itt, a konfliktus pedig itt nézhető meg.


Forrás

Érdekességek

A világ legszebb útjáért Pakisztánig kell menni

Szoboszlai edzőjét lapátra tették

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.15Ft
27 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 27 Sep 2026 11:25 UTC
Latest change: 27 Sep 2026 11:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF320.5Ft
27 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 27 Sep 2026 11:25 UTC
Latest change: 27 Sep 2026 11:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »