München 64 évvel a tragikus túszdráma után újra olimpiát rendezne

München lesz Németország jelöltje a 2036-os, 2040-es vagy 2044-es nyári olimpia megrendezésére. A bajor nagyváros a kölni központú Rajna-Ruhr régiót előzte meg a Német Olimpiai Bizottság rendkívüli közgyűlésén.

Berlin két nappal a szavazás előtt lépett vissza a pályázattól. Korábban Hamburg is visszalépett, miután lakosai népszavazáson utasították el a rendezést.

München 1972-ben már rendezett nyári olimpiát. A rendezvény azonban nem a sportteljesítmények (például Mark Spitz 7 aranyérme) miatt, hanem a Fekete Szeptember nevű palesztin terrorszervezet akciója miatt került be a történelemkönyvekbe. A terroristák betörtek az olimpiai faluba, és túszul ejtették az izraeli csapat 11 sportolóját.

A túszdráma végül tragikus véget ért, a 11 izraeli mellett 5 terrorista és 1 nyugatnémet rendőr is életét vesztette. Miután a NOB akkori elnöke elmondta sokat idézett mondatát („a játékoknak folytatódniuk kell”), a sportolók folytatták a versenyzést. 1972 óta német város nem rendezett olimpiát.

A 2036-os olimpia megrendezésére eddig az india Ahmedabad, a dél-afrikai Fokváros-Durban-Johannesburg hármas, a katari Doha, a török Isztambul és a chilei Santiago pályázott hivatalosan. Több város pedig jelezte, hogy gondolkozik a pályázaton. A győztest 2029-ben választják ki. (via Spiegel)


Forrás

Érdekességek

Tizenöt év után nem fideszes politikus vezeti a teniszszövetséget: Szőcs Árpád László lett az új elnök

Pánikolnak Fonyódon, szabadul Molnár Csilla gyilkos bátyja

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.18Ft
27 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 27 Sep 2026 09:25 UTC
Latest change: 27 Sep 2026 09:17 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF320.56Ft
27 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 27 Sep 2026 09:25 UTC
Latest change: 27 Sep 2026 09:17 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »