Márciusban újabb mélypontra esett a születésszám

Idén márciusban 5752 gyermek született, ami a valaha volt legalacsonyabb márciusi adat, az egy évvel ezelőttitől 2,9 százalékkal marad el. A halálozások száma 10 393 volt, ami jóval, 9,2 százalékkal alacsonyabb a 2025. márciusinál. Ez utóbbinak köszönhetően a népességfogyás mérséklődött, a múlt hónapban a természetes fogyás 4641 fő volt, szemben a tavaly márciusi 5529-cel, jelentette csütörtökön a KSH.

A statisztikai hivatal gyorstájékoztatójából kiderül, hogy az idei első negyedévben 17 367 gyermek jött világra, ami 3,5 százalékkal, 622-vel kevesebb a tavalyinál. Ezer 15–49 éves nőre 34,9 élve születés jutott, ami 0,4 ezrelékponttal kevesebb, mint egy évvel korábban. A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,29-re csökkent, míg egy évvel korábban – illetve idén február végén is – még 1,31 volt ez a mutató. A népesség nemzetközi vándorlás nélküli szinten maradásához 2,1-es szinten kellene lennie.

Idén március végéig a KSH szerint 32 899-en haltak meg, ami 7,5 százalékkal, 2668-cal kevesebb az egy évvel korábbinál. A születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 15 532 fő volt, 12 százalékkal kevesebb az előző évi 17 578 fős értéknél.


Forrás

Érdekességek

Former aide suing Eric Adams joins Mamdani administration

Nagy Márton most nagyon boldog lehetne, három és fél éve nem látott ütemben nőtt év elején a magyar gazdaság

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.54Ft
30 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 30 Apr 2026 21:10 UTC
Latest change: 30 Apr 2026 21:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.72Ft
30 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 30 Apr 2026 21:10 UTC
Latest change: 30 Apr 2026 21:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »