Lázár: Újra a leghátsó sorba fogok ülni

„Nagy vereséget szenvedtünk. Világosan látjuk az okait, de azok pontos megértése, kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is ”– írta a Facebookon Lázár János, aki felveszi a mandátumát és beül az Országgyűlésbe. A leköszönő építési és közlekedési miniszter a választás óta eddig egyszer posztot, egy Churchill-idézetet.

Most azt írta, a Fidesz vezetésének két felelőssége van: távozni és maradni.

„Távozni a pozíciókból és maradni az újjáépítéshez, egyben tartani és megerősíteni azt a politikai közösséget, amelyet legalább 2 millió magyar ember bizalma kötelez”

– írta, hozzátéve, hogy ezt a két, látszólag ellentétes felelősséget igyekeznek összehangolni, például a képviselőcsoport összeállításával. Ahogy azt írtuk, a Fidesz 44 fős és a KDNP 8 fős parlamenti frakciójában ismert nevek és ejtőernyőztetett jelöltek egyaránt vannak, számos bukott egyéni jelölt mentőövet kapott.

Lázár azt is írta, a párt „informális és formális vezetőinek egy része távozott a politikából, egy része viszont hátramarad elvégezni ezt a munkát”, közéjük tartozik ő is. Vissza akarta adni a mandátumát – hiszen azt listán szerezte –, de a közösség

„azzal a feladattal bízott meg, hogy vegyem fel a mandátumot, és vegyek részt az újjáépítésben. Az a dolgunk, hogy a politikai és szervezeti megújulás feltételeit megteremtsük. Véleményem szerint egy év múlva lehet megítélni, milyen munkát végeztünk és azt is, hogy mennyit sikerült nekem, személyesen elvégeznem a rám bízott feladatokból”

– írta, indokolva, hogy miért csak egy évre vállalta a parlamenti munkát. Azzal zárta: „Újra a leghátsó sorba fogok ülni. Befele fogok dolgozni, nem kifele, a közösségnek fogok politizálni, nem a közönségnek. Isten áldja Magyarországot, az új kormány és az új országgyűlés munkájához sok sikert kívánok!”

A Fidesz kedden tartotta választmányi ülését, ezen Orbán Viktor felajánlotta a lemondását, de a testület nem fogadta el. Ugyanezt játszotta meg Semjén Zsolt KDNP elnök: ő is felajánlotta a lemondását, azt sem fogadták el. Kiderült az is, hogy a párt tisztújító kongresszusát június 13-ra hívták össze, addig is folytatódik a bukás okainak értékelése. Erről ugyan beszéltek a mostani választmányon is, de az újságírók hiába kérdezték az okokat, nem árulták el, mi volt az. Kövér László csak annyit mondott, sok okot állapítottak meg.


Forrás

Érdekességek

2022 óta nem látott szintre ugrott az olaj ára, miután arról jelentek meg hírek, hogy Trumpot az Iránnal kapcsolatos katonai lehetőségekről briefelik

Pánik Decsen: már 10 milliós kárt okozott az autókra támadó gólya

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.23Ft
30 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 30 Apr 2026 20:10 UTC
Latest change: 30 Apr 2026 20:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.37Ft
30 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 30 Apr 2026 20:10 UTC
Latest change: 30 Apr 2026 20:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »