Az égbe bál van, minden este bál van, viszont labdarúgó világbajnokságot ott is csak négyévente rendeznek. Vagyis hát nem rendezik – ugyanis nincsen FIFA, a szervezet eddigi vezetőinek jórésze a pokolban landolt –, hanem csak úgy megrendeződik magától.

Mikor a földi vébé zaját meghallják a mennyben, akkor ott fenn is szerződtetésekbe kezdenek. Csapatokat gründolnak (főként foglalkozási alapon), aztán megmérkőznek. Nagyon népszerű a labdarúgás a túlvilágon, egyes kiszivárgott hírek szerint tárgyalások folynak a Menny és a Pokol között, hogy a Végső Ütközet egy futballmérkőzés formájában kerüljön majd megrendezésre

a híres Armageddon Stadionban.

Bár a meccs végeredményét János réges-régen kikotyogta, azért fogadni valószínűleg lehet majd az összecsapásra, mert hát ki tudja, talán borul a papírforma, láttunk már ilyet.

Szóval ezúttal is teljesen spontán módon kezdődött az irodalmi válogatott összeállítása. Mándy Iván és Mészöly Miklós egy felhőn cigarettáztak, és felülről nézték a vébé megnyitó ünnepségét.

– Azt javaslom – szólt halkan Mészöly –, hogy a kapusunk legyen Albert Camus, a Racing Universitaire Algerios sztárja.

Mándynak nem nagyon tetszett az ötlet: – Idegenben jó a pasas, de hazai pályán nem nyújt meggyőző teljesítményt. Tulajdonképpen nem is focizik, inkább filozofál a fociról. Nincs benne semmi lelkesedés, tiszta közöny a pályán. Különben is, Miklós, te csak maradj az atlétikánál!

Ekkor érkezett meg Minarik Ede, aki a túlvilágon a patyolattiszta, hófehér felhők felelőse.

The post Mennyei tizenegy: Az író csak egy kézműves, de a focista lábművész first appeared on 24.hu.

Forrás