Nem Sulyok Tamás az egyetlen, aki nem tűri némán, ha meg akarnak szabadulni tőle

Keir Starmer brit miniszterelnök közölte pénteken, hogy harcolni fog a tisztségéért, ha a Munkáspárton belül elindulna a vezetőváltási folyamat. Starmer a BBC-nek adott interjúban úgy fogalmazott: nem hiúságból vagy makacsságból ragaszkodik vezetői posztjához, hanem azért, mert ez a kötelessége. „Arra a munkára koncentrálok, amelynek elvégzésére megválasztottak”. Önként azért sem hajlandó távozni, mivel szerinte a vezetőváltási folyamat elindításával káoszba döntenék az országot.

Starmer pénteki nyilatkozatának közvetlen előzménye, hogy csütörtökön váratlanul lemondott John Healey védelmi miniszter és Al Carns, a fegyveres erőkért felelős minisztériumi államtitkár. Mindketten azzal indokolták a komoly meglepetést keltő, és Starmernek súlyos válságot okozó lemondásukat, hogy szerintük a brit fegyveres erőknek a kormány ad annyit pénzt, amennyire a jelenlegi geopolitikai fenyegetések környezetében szükség lenne.

Carns pénteken, az X-en közölt bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy Nagy-Britannia nem áll készen egy fegyveres konfliktus megvívására. Szerint ugyanis a következő háborút nem egyedül a hadsereg, a haditengerészet és a légierő fogja megnyerni, hanem egy olyan ország, ahol már a 19 évesek is tudnak számítógépes rejtjelkódokat írni, ahol a gyárak néhány hét alatt tudnak új drónok gyártásába fogni, és ahol az infrastrukturális hálózat akkor is működőképes marad, ha valaki megpróbálja lekapcsolni.

Al Carns szerint mindezek érdekében nagyon gyorsan felül kell vizsgálni a kormány által már elkészített védelmi beruházási tervet. Ezt a még nem nyilvános tervet illette éles bírálattal John Healey volt védelmi miniszter is lemondását bejelentő, Starmernek címzett előző napi levelében. (MTI)


Forrás

Érdekességek

Lindsey Graham is fighting off an ‘America First’ primary challenge

Elon Musk lett a világ első dollárbilliomosa

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF351.77Ft
12 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 12 Jun 2026 20:45 UTC
Latest change: 12 Jun 2026 20:35 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF304.09Ft
12 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 12 Jun 2026 20:45 UTC
Latest change: 12 Jun 2026 20:35 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »