„Nem volt meg az a tűz az utolsó ötvenre” – Kós Hubert sérült lábbal úszott az Eb-n

„Örülök annak, hogy ebben a számban Európa-bajnok vagyok, hiszen ez hiányzott még a kollekcióból. Világcsúcsot bárhol lehet úszni, persze nem mondom, hogy akárhol meg tudom csinálni, de bízom benne, hogy jövőre hazai közönség előtt, Budapesten sikerül a világbajnokságon” – mondta a vegyes zónában Kós, aki a döntőben más taktikával próbálkozott megdönteni az amerikai Aaron Peirsol 2009 óta fennálló világrekordját (1:51.92), mint a középdöntőben, amikor nagyon bekezdett és végül 1:52.30-cal csapott a célba.

Ez most a második verzió volt, hogy visszafogom az elejét, de ahogyan láttuk, ez sem jött be. Nyilvánvalóan a tegnapi úszás bennem volt még. Egyszerűen nem úgy mentek a tempók, nem tudtam úgy fogni a vizet, mint a középdöntőben, vagy fáradt voltam, vagy nem voltam szerencsés

– tette hozzá a 23 éves klasszis, aki 1:53.08-cal, minden idők ötödik legjobb eredményével diadalmaskodott.

Kós megjegyezte, a délelőtt folyamán beütötte a lábát, miközben sétált a vegyes zónában.

Valami még hiányzik

A Texas Egyetemen a legendás Michael Phelps edzőjével, Bob Bowmannel készülő magyar versenyző elmondta, valami még hiányzik, a hit azonban már megvan.

Ezzel a versennyel megjött, hogy meg tudom csinálni, de az utolsó ötven méteren valami még hiányzik, amit vagy a konditeremben vagy a medencében kell megszereznem jövőre.

Kós örül ugyan pályafutása harmadik egyéni Európa-bajnoki címének, de annak még jobban, hogy volt lehetősége rá, hogy megadja magának az esélyt a világcsúcs megdöntésére.

„Azt éreztem, hogy mivel nem kezdtem el annyira, mentálisan is kicsit másképp álltam oda, már nem volt meg az a tűz az utolsó ötvenre, ami kellett volna” – jegyezte meg Kós, aki csütörtökön a 100 méter pillangó döntőjében összecsaphat az olimpiai címvédő Milák Kristóffal.

Kapcsolódó
A bronzérmes Milák Kristóf a férfi 100 méteres gyorsúszás eredményhirdetésén a párizsi vizes Európa-bajnokságon az olimpiai vizesközpontban 2026. augusztus 12-én.
Milák Kristóf: Van egy fejlődésre késztető érzésem, jó ismét medencében lenni

Váratlan dolog történt, a magyar úszó nyilatkozott a sajtónak az Eb-n.

The post „Nem volt meg az a tűz az utolsó ötvenre” – Kós Hubert sérült lábbal úszott az Eb-n first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Olyan kapitányt kapott Hollandia, aki a helyi futball fiának vallja magát

Kiderülhetett, hova menekült a körözött lengyel politikus, akinek korábban Orbánék adtak menedéket

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.42Ft
13 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 13 Aug 2026 03:15 UTC
Latest change: 13 Aug 2026 03:04 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF316.29Ft
13 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 13 Aug 2026 03:15 UTC
Latest change: 13 Aug 2026 03:04 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »