Olaszországban is eldurvultak a tüntetések, csatatérré változott Milánóban a Dóm tér

Csatatérré változott a Milánó városközpontjában található Dóm tér, ahol tüntetők és rendőrök csaptak össze szombat délután. A teret lezárták.

Az utcai harc órákig tartott: a hatóságok vízágyúval és könnygázzal próbálták kiszorítani a dóm előtti térről a tüntetőket, akik kövekkel, üvegekkel dobálták a rendőröket. A korábban gyalogosokkal, turistákkal teli teret evakuálták, és még az esti órákban is zárva volt. Az összecsapások a Dóm térhez közeli utcákra is átterjedtek.

A több ezer demonstráló az Olaszország a tereken elnevezésű országos megmozdulásra érkezett, amelyet a legnagyobb szakszervezet, a CGIL hirdetett meg a fogyasztói árak emelkedésével szemben, a Franciaországban és Albániában is tartott tüntetésekkel szolidaritásban. A Milánó utcáin végigvonuló menetet ifjúsági szervezetek vezették.

A menetből kiváló, teljesen feketébe öltözött tüntetők csoportjai, miközben támadást indítottak a rendőrök ellen, kirakatokat törtek be, buszmegállókat vertek szét, az utcai teraszok székeit és asztalait dobálták.

Giuseppe Sala milánói polgármester azt hangoztatta, hogy „a tüntetés indokai teljesen érthetőek, a hatóságokkal szembeni erőszak és a város pusztítása viszont elfogadhatatlan”.

Giorgia Meloni kormányfő a közösségi oldalán megjelent bejegyzésben azt emelte ki, hogy nagy tisztelettel tekint az olaszországi utcákon békésen tüntetőkre, de „nem lehet elhallgatni, ami a tereken (…) a vandálok, kihasználva a megmozdulásokat, káoszt terjesztenek, megtámadják a biztonságot garantálókat, és egész városokat ejtenek túszul. A tüntetés jog. Nem számít jognak városaink tűzzel, vassal történő pusztítása”.

Meloni a balközép ellenzéket arra kérte, foglaljon „egyértelmű” állást, tétovázás nélkül ítélje el az erőszakot, és „tegyen jól érthető felhívást annak érdekében, hogy minden megmozdulás békés legyen. Minden késedelem igazolás, a csendes (beleegyezés) elfogadhatatlan”.

Szombat délután Bolognában, a város központi pályaudvara előtt fiatalok kövekkel támadtak rendőrökre, akik vízágyúval válaszoltak, és Torinóban is összecsapásokra került sor. Maurizio Landini, a CGIL főtitkára november 20-ára általános sztrájkot hirdetett meg a Giorgia Meloni vezette jobbközép kormány „alternatívája megépítésére”. (MTI)


Forrás

Érdekességek

Not all Republicans want to show Trump off

Két drónt lőttek le a románok a Fekete-tenger felett

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.38Ft
17 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 17 Oct 2026 20:25 UTC
Latest change: 17 Oct 2026 20:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF323.32Ft
17 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 17 Oct 2026 20:25 UTC
Latest change: 17 Oct 2026 20:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »