Az Európa Liga főtáblájára jutott Ferencváros labdarúgócsapata 3-0-ra legyőzte az ETO-t az NB I 3. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.
Az ETO az előző szezonban megszakította a Fradi hét éven át tartó egyeduralmát a bajnokságban, aztán nyáron a sikeredző, Borbély Balázs távozott és átvette az FTC irányítását. Így már a rivális csapattal tért vissza Győrbe, ahol nem fogadták tárt karokkal, kifütyülték a bemutatáskor, majd azt skandálták a hazai drukkerek, hogy
Pénzéhes kurva!
Volt egy olyan kiírás is az NSO élője szerint, hogy „25 milliárdból egy patkányra futotta”, amiben a Fradiváros-ügyre is utaltak a győriek, amelyben a Belügyminisztérium a napokban feljelentést tett.
Ami a mérkőzést illeti, nagyobb helyzet nélkül csordogált az első félidő, amikor a 27. percben Arzani kevergetett a tizenhatos bal oldalán, középre ívelt, a 19 éves Bagi Ádám pedig a győri kapuba fejelt – az ETO először került hátrányba a szezonban.
Az 58. percig kellett várni egy említésre való győri helyzetre, de Krpic az oldalhálóba lőtt. A 67. percben a csereként beállt Keita találta el a keresztlécet, majd nem sokkal később egy újabb fejes góllal növelte előnyét a Fradi, ezúttal Cadu volt az előkészítő és Gómez a befejező ember. A 72. percben jött az újabb gól, a csereként beállt Lisztes egy szép támadás végén cselezte el magát lövőhelyzetig és a kapus lába közt a hálóba lőtt.
Keita még összehozott egy tizenegyest a hajrában, de büntetőből sem ment a hazaiaknak ezen az estén, Dibusz kivédte az ezen a mérkőzésen debütálő Kulenovic lövését.
A címvédő győriek először kaptak ki ebben a bajnoki szezonban, és a negyedik helyen állnak. Az FTC ezzel a sikerrel feljött a harmadik pozícióba úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott riválisainál. Mindössze két pont a lemaradás az éllovas Felcsút mögött, amely ellen a múlt hétvégén nyert a Ferencváros.
The post „Pénzéhes kurva” – skandálták a Fradi edzőjének, csapata legyőzte a címvédőt first appeared on 24.hu.








