Rosszkor jött az izlandi pofon az EU-nak

Az Európai Unió „teljes mértékben tiszteletben tartja” az izlandi választók demokratikus döntését – közölte Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke szombaton késő este, a népszavazás eredményeinek beérkezése után Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel az unió álláspontját. Mást nem is nagyon mondhatott volna, de nyilvánvaló, hogy ezek az udvarias szavak nem fejezik ki híven az európai vezetők érzéseit az izlandi népszavazás után. Mit jelenthet az EU jövőjére nézve az eredmény?

Ahogy azt a közvélemény-kutatások is jelezték, a szavazás rendkívül szoros volt: végül 52,8 százalék elutasította az uniós csatlakozási tárgyalások újraindítását, szemben a 47,2 százalékos igennel. A különbség így is nagyobb lett annál, mint amit a kampányhajrá felmérései jósoltak – a nem tábora tehát nemcsak nyert, de a vártnál is meggyőzőbben tette ezt. A döntő szót a mezőgazdaságból és halászatból élő vidéki körzetek mondták ki: hiába nyertek az igenek Reykjavíkban, a vidék egyértelmű nemet mondott a tárgyalások újrakezdésére.

A szavazást beharangozó cikkünkben már kitértünk rá, hogy a halászat kérdése foglalkoztatta leginkább az izlandiakat, de a szuverenitás elveszítése miatti aggodalom is belejátszhatott a döntésbe. Arról is írtunk, hogy Izland korábban már csatlakozott az Európai Gazdasági Térséghez (EEA), így részesül a közös piac előnyeiből, emellett tagja a schengeni övezetnek is. A jelek szerint a szavazók többsége ennél szorosabb viszonyt nem szeretne az EU-val, azon az áron sem, hogy így nem tudnak beleszólni olyan szabályok alakításába, amik egyébként rájuk is vonatkoznak.

Brüsszelben nem titkolták, hogy nagy reményeket fűznek a világ egyik leggazdagabb országával folytatott tárgyalásokhoz: nemcsak az utóbbi években látványosan lelassult bővítési folyamat kaphatott volna új lendületet Izlanddal, ráadásul az ország EEA-tag lévén a kritériumok túlnyomó többségét már teljesítette, így gyorsan végig lehetett volna futtatni a folyamatot, és akár már 2028-ban új tagállammal bővülhetett volna az unió. Sőt abban is bízhattak az uniós vezetők, hogy Izland példáját látva a hasonló helyzetben lévő Norvégia is meggondolja magát.


Forrás

Érdekességek

„Odafent csak másodperceik voltak” – még soha nem készült ennyi megrázó felvétel egy természeti katasztrófáról sem, mint Nepálban

Egy balfék rendőr tűzijátékot lőtt fel a lovasok közé

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF366.43Ft
01 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 01 Sep 2026 08:55 UTC
Latest change: 01 Sep 2026 08:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF316.09Ft
01 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 01 Sep 2026 08:55 UTC
Latest change: 01 Sep 2026 08:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »