Sárkány ellen sárkányfű – amikor az Orbán-kormány olyan oltási programot hirdetett meg, amiben éppen időseken alig tesztelt hatékonyságú oltóanyaggal oltottak be félmillió idős embert

Hazárdjáték. Így foglalható össze, ahogy az Orbán-kormány igyekezett felgyorsítani az oltási programot Magyarországon 2021 telén és tavaszán. A kormány az idősek védelmét hangoztatta, de éppen őket tette ki óriási kockázatnak. És annak ellenére, hogy erre menet közben egyre többen hívták fel a figyelmet, a válasz a szokott volt: az ellenzék megvádolása oltásellenességgel és fake news terjesztésével, a sajtó pocskondiázása, a megszólaló szakértők hiteltelenítése, kitartás a rizikós döntés mellett.

TűzOltás

Miután Orbán Viktor idén Tusványos után eltűnt, legalábbis Magyarországról, az egyedül hagyott fideszeseknek csak a volt miniszterelnök emléke feletti sóhajtozás maradt, hogy ő bezzeg megelőzte volna a bajt, megemelte volna a Duna vízszintjét, ami eleve nem lett volna alacsony, elhárította volna az energiaválságot, ahogyan az összes krízist is a kormányzása idején.

Vegyünk egy konkrét példát, hogyan is működött a válságkezelés az Orbán-kormány alatt.

A covid első évének mérlege felemás volt Magyarországon. Utólag azt lehet mondani, hogy a 2020-as első hullámban túl korán zárták le az országot, ez is közrejátszhatott abban, hogy ősszel viszont megkésve hoztak intézkedéseket, és a második hullám már pusztító volt.

2020 végére ugyanakkor elérhető közelségbe került a covid elleni vakcina. 2020. december 26-án elkezdték Magyarországon is az oltásokat, Pfizerrel. A brit gyógyszer-felügyeleti hatóság 2020. december 30-án engedélyezte az AstraZeneca-vakcina használatát is, január 6-án pedig az Európai Gyógyszerügynökség egy másik mRNS vakcinának, az amerikai Modernának is zöld utat adott.

Ezek gyártásának felpörgetéséig a magyar kormány más lehetőségeket is keresett, Oroszország és Kína felé fordulva, hogy minél hamarabb minél több magyart be lehessen oltani. Ezért pedig átírta a szabályokat.

A legdrágábból a legtöbbet

Kínában már 2020 novemberében tárgyaltak a magyar kormány emberei a készülő vakcinákról két magán- és egy állami céggel. Szijjártó Péter a karanténból jelentette be, hogy a kínai állami céggel kötöttek megállapodást. De a józan észnek ellentmondva ez nem azt jelentette, hogy állami szereplők állapodtak meg, mint például az orosz vakcinánál, hanem – akárcsak a 300 milliárdos, ma már nyomozás alatt álló lélegeztetős beszerzésnél – magyar részről közbeiktattak magáncéget. Ez volt a Danubia Pharma Kft. A beiktatott közvetítő cég éppen akkor váltott tulajdonost, amikor novemberben elkezdődtek a kínai tárgyalások.

A szerződést január 29-én kötötték, de másfél hónapig titkos volt, hiába kérte ki több újság is. Végül március 11-én tették közzé, Gulyás Gergely miniszter Facebook-oldalán. Mint kiderült, messze a kínai vakcina volt a legdrágább az összes megvásárolt oltóanyag közül, mégis ebből vett 5 millió adagot a kormány 55 milliárd forintért. A Sinopharmból egy adag 31,5 euróba került, ami jóval több volt a kínai oltóanyag nemzetközi áránál. A Modernából 19 euróba, a Pfizerből 15,5 euróba, a Szputnyikból 9,95 euróba, a Janssenből 8,5 euróba, az AstraZenecából 1,82 euróba került egy adag.

Az új tulajdonosok igen jól jártak: ötmilliárdos osztalékot húztak ki a cégből a nagy biznisz után. (A cégnek nem volt nagy tapasztalata ekkora üzletekkel, a történetében viszont felbukkannak több százmillió forintos uniós támogatásból fúrt lukak, offshore birodalmak és egy, a lélegeztetőgép-bizniszben érintett személy is.)

Orbán türelmetlen

„Én úgy vagyok vele, hogy ezt a vírust a kínaiak ismerik legrégebb óta, ezért abból indulok ki, hogy valószínűleg ők is tudják róla a legtöbbet, úgyhogy én megvárom a soromat, és ha választhatok majd, akkor kínai vakcinát kérek” – adott kedvet az oltáshoz Orbán Viktor 2021. január végén.

Szijjártó Péter 2020. december 11-én jelentette be, hogy megérkezett Magyarországra egy kínai vakcina dokumentációja az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézethez, amivel már „nekiláthatnak annak a vizsgálatnak, amelynek eredményeként eldönthetik, hogy engedélyt adnak-e a kínai oltóanyag magyarországi használatára”.

Nekiláttak, de a kormány nem volt elégedett a vizsgálat tempójával. Alaphelyzetben a magyarországi engedélyeztetés meglehetősen bonyolult, a gyártóktól megkapott vaskos dokumentáció átnézése mellett megvizsgálják az oltóanyagot magát, illetve alaposan fel kell mérni a gyárat, az alapanyagokat, mindent. Normál esetben ez nem pár hetes, hanem alsó hangon 270 napos munka. Ezt egy olyan rendkívüli helyzet, amilyen a covid volt, felülírhatja, de nem teljes mértékben. Az OGYÉI elkezdte a munkát a nem túl vaskos dokumentumcsomaggal, és elmentek Kínába is, hogy megnézzék a gyártást.

Orbán türelme viszont elfogyott. 2021. január közepén a Kossuth rádióban nyíltan beszélt erről: „Kínai vakcina van, tömegesen is tudunk szerezni. Ezek a csatornák meg vannak nyitva. Már csak az kell, hogy a magyar egészségügyi hatóság azt mondja, hogy ez rendben van.” Az Orbán-interjú előtt egy nappal jelentette be Gulyás Gergely miniszter, hogy gyakorlatilag megállapodtak a Sinopharmmal, a szállítás időpontja csak attól függ, hogy milyen gyorsan engedélyezik a vakcinát.

Orbán a rádióban elmesélte azt is, hogy az operatív törzs ülésén rákérdezett, hogy miért kell ennyit szöszmötölnie a hatóságnak.

„Föltettem azt a kérdést, hogy mit is vizsgálunk igazából. Azt vizsgáljuk-e, hogy esetleg nagyobb kárt okozunk egy ilyen vakcinával, mint a baj, amit el akarunk hárítani. Mert a magyar emberek, én magam is, mindenki ettől fél, hogy hátha kapunk egy olyan ismeretlen oltást, amiből nagyobb baj lesz, mint amit az a betegség okozott, amit egyébként a vakcinával el akartunk kerülni. Az operatív törzsön pedig egyértelműen az hangzott el, hogy nincs ilyen kockázat. Ami annál is inkább logikus, hiszen tízmilliószám oltják már a saját népüket a kínaiak és az oroszok is.” Orbán Viktor a Kossuth Rádióban, 2021. január 15-én


Az interjúban aztán nem is burkolt üzenetet küldött az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnek:

„Akkor viszont az a kérdés, hogy mit csinálunk, mit csinál a hatóság. És a válasz az, hogy mindegy, hogy a meggyőződésünk szerint nincs már ilyen kockázat, mégis van egy protokoll, amin végig kell menni, és az időt igényel. Csak közben meghal minden nap 100-110 ember. Úgyhogy én a hatóságokat arra kérem, hogy körültekintően, de a lehető leggyorsabban járjanak el, és mondjanak A-t vagy B-t, mert itt van több mint milliónyi kínai vakcina, amit holnap reggel, kicsit túlzok, néhány napon belül az emberek rendelkezésére tudnánk bocsátani, csak nincs meg hozzá a hatósági papír” – mondta Orbán, lényegében arra hegyezve ki a dolgot, hogy a hatóságok késlekedése emberéleteket jelent.

Nem ment át az üzenet, három napra rá az OGYÉI főosztályvezetője azt mondta, a vakcina hatékonyságát még vizsgálni kell. A kormány ezek után kivárás helyett inkább belenyúlt a szabályozásba.


Forrás

Érdekességek

Vance offers olive branch to pro-Israel Republicans in closed-door speech

Sétálva átkelt a Tiszán egy férfi Tiszabőtől nem messze

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF362.37Ft
06 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Sep 2026 06:25 UTC
Latest change: 06 Sep 2026 06:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.89Ft
06 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Sep 2026 06:25 UTC
Latest change: 06 Sep 2026 06:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »