Sikerült elolvasni a 2000 éves herculaneumi tekercseket, amiket a Vezúv hamuja tönkretett

Közel kétezer évvel ezelőtt, Kr. u. 79-ben a Vezúv kitörése hamuval borította be és szénné égette Herculaneum és Pompeji városait, a katasztrófa során pedig egy ókori könyvtár papirusztekercsei is elszenesedtek. Sokáig úgy tűnt, hogy ezek a szövegek örökre elvesztek, hiszen lehetetlen volt kitekerni a feketévé vált lapokat. Most azonban egy nemzetközi kutatócsoport a mesterséges intelligencia segítségével sikeresen elolvasott néhány ilyen tekercset, anélkül, hogy hozzájuk ért volna – írja a LiveScience.

Az áttörést a Vesuvius Challenge elnevezésű globális kutatási kezdeményezés hozta meg. A kutatók fejlett képalkotó technológiát és gépi tanulást ötvözve „digitálisan tekerték ki” a maradványokat. Papirológusok bejelentése szerint az egyik, PHerc. 1667 katalógusszámú tekercs egy nagyjából 1,5 méter hosszú, folyamatos görög nyelvű szövegrészt rejtett, amely 20 oszlopra tagozódik. Egy másik tekercsből, a PHerc. 172-ből pedig több mint 70 oszlopnyi szöveget nyertek ki.

Közel két évezreden át ezek a szövegek fizikailag megmaradtak, de intellektuálisan hozzáférhetetlenek voltak

– nyilatkozta Brent Seales, a Kentucky Egyetem számítástechnikusa és a projekt társalapítója. A sikerhez végül egy szinkrotron segítségével végzett röntgenvizsgálat vezetett el, amelynek segítségével sikerült kimutatni az ókori rómaiak által használt tinta halvány nyomait a szenes rétegek között. Az így kapott adatokat az MI formálta olvasható betűkké, amelyeket a szakértők már le tudtak fordítani.

Mit olvastak a tekercseken?

A PHerc. 1667-es tekercs egy részét az 1980-as években már megpróbálták fizikailag kinyitni, de az egymásra tapadt rétegek miatt a szöveg teljesen olvashatatlan volt. A mostani digitális elemzés azonban kiderítette, hogy a tekercs a Kr. e. 2. vagy 3. századból származik, amivel a herculaneumi gyűjtemény egyik legrégebbi darabjának számít.

Ez a korai dátum kizárja, hogy a művet gadarai Philodémosz, a Kr. e. 1. században élt epikureus filozófus írta volna, akinek munkái egyébként a legnagyobb részét teszik ki a könyvtárnak.

A szakértők szerint a szöveg egy etikáról és emberi viselkedésről szóló sztoikus értekezés. Külön megemlíti Arisztokreónt, a nagy hatású sztoikus filozófus, Khrüszipposz unokaöccsét és tanítványát. Mivel Khrüszipposz saját írásaiból szinte semmi sem maradt ránk, a dokumentum felbecsülhetetlen értékű adalékkal szolgálhat a korai sztoikus gondolkodás megismeréséhez.

Ezzel párhuzamosan egy másik tekercsben (PHerc. 139) Philodémosz Az istenekről szóló művének nyolcadik kötetét azonosították, ami bizonyítja, hogy a mű terjedelmesebb volt, mint hitték. A szakértők azt tervezik, hogy újra megvizsgálják a herculaneumi gyűjtemény más szövegeit is, további, ugyanehhez a sorozathoz tartozó köteteket keresve.

Kapcsolódó
Elképesztően ritka falfestményekre bukkantak Pompejiben

Ritka, közel életnagyságú alakokat ábrázoló freskókat fedeztek fel a régészek.

The post Sikerült elolvasni a 2000 éves herculaneumi tekercseket, amiket a Vezúv hamuja tönkretett first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Felszámolás alá került Kóka Jánosék magánegészségügyi cége

Megkapja a pénzt a főváros, Duna-parti korzó jöhet a pesti rakpartra

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF355.66Ft
01 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 01 Jul 2026 00:05 UTC
Latest change: 30 Jun 2026 23:55 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.58Ft
01 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 01 Jul 2026 00:05 UTC
Latest change: 30 Jun 2026 23:55 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »