Sokkal hidegebb lehet a Föld magja, mint eddig gondoltuk

Ezer fokkal is hidegebb lehet a Föld magja egy új mérési módszer szerint – írta meg kedden a Science hírportálja egy friss kutatás alapján. Ez segíthet megmagyarázni, hogyan maradt fenn évmilliárdokon át bolygónk mágneses tere, ami fontos szerepet játszott a földi élet hosszú távú fennmaradásában is.

„Ezek a hőmérsékletek sokkal alacsonyabbak, mint bárki más eredményei” – mondta a portálnak Michael Walter, a Carnegie Institution for Science kísérleti petrológusa, aki július 17-én, a a montréali Goldschmidt geokémiai konferencián mutatta be eredményeiket. „Azt gyanítom, hogy nem lesz könnyű meggyőzni erről másokat” – mondta.

A Föld magja nagyrészt vasból áll, és a szilárd, Hold méretű belső magot egy folyékony külső mag veszi körül. A bolygónk mágneses terét, ami közel 4 milliárd éve létezik, a külső magban zajló áramlás hozza létre. Ezt a mágneses dinamót a belső mag lassú megszilárdulása tartja fenn, ami hőt és felhajtóerőt biztosító könnyű elemeket juttat a külső magban fölötte áramló folyékony fémbe.

De egyes modellek szerint, amikről korábban részletesen írtunk, a belső mag csak 550 millió éve kezdett kialakulni. Ez a „fiatal mag paradoxont” veti fel és azt a kérdést, hogy mégis mi hajtotta a mágneses dinamót több mint 3,5 milliárd éven át, a belső mag megszilárdulásáig.

Mivel a belső mag szilárd, még az ott uralkodó hatalmas nyomás mellett sem elég forró ahhoz, hogy megolvadjon. Így a vasnak a Föld magjában tapasztalható nyomáson való olvadáspontjának meghatározása a legjobb módszer a mag hőmérsékletének feltárására.

A Carnegie geofizikusai, köztük Walter és Zachary Geballe több mint öt évet töltöttek azzal, hogy új módon végezzék el ezt a mérést. A kísérletekben vasmintákat szorítottak gyémántüllők csúcsai közé és a külső magban uralkodó kétmillió atmoszféra nyomásnak tették ki őket. De ahelyett, hogy lézerrel hevítették volna a vasmintákat, néhány mikroszekundumig tartó elektromos impulzusokkal tették ezt, amivel pontosabban tudták szabályozni a kísérletet.

A kutatók eredményei szerint a belső mag határán (inner core boundary) uralkodó nyomáson a tiszta vas 4420-5220 kelvin közötti hőmérsékleten olvadhat meg, ami több mint 1000 Celsius-fokkal alacsonyabb a korábbi becsléseknél. Ez Walter szerint arra utalhat, hogy a mag lassú lehűlése elegendő volt a mágneses dinamó működetésére addig, amíg a belső mag lassan elkezdett megszilárdulni félmilliárd évvel ezelőtt.

„Ez egy meglehetősen elegáns új megoldás a problémára” – mondta Bernie Wood, az Oxfordi Egyetem kísérleti petrológusa, aki nem vett részt a kutatásban.


Forrás

Érdekességek

Kettős szupernóva-robbanás maradványait azonosították a Medúza-köd közelében

Banai Péter Benő kimondta: az euró önmagában nem garancia a jólétre

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.4Ft
24 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 Jul 2026 22:25 UTC
Latest change: 23 Jul 2026 22:15 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF320.26Ft
24 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 Jul 2026 22:25 UTC
Latest change: 23 Jul 2026 22:15 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »