Ahogy az egyik cseh portál felvezette, akár nagyjátékfilmet is lehetett volna forgatni arról, hogyan jutott ki a cseh válogatott a világbajnokságra. Már csak azért is, mert ez a film minden lehetséges műfajt felvonultathatna a drámától a horrorig, sőt, még egy hollywoodi happyendet is tartogatna a végére.
A válogatott a horvátok mögött a második helyet szerezte meg a selejtezőcsoportban, de miután októberben kínos, 2-1-es vereséget szenvedett a Feröer-szigeteken, Ivan Hasek edzőt menesztette a szövetség. Vész nem volt, mert San Marino és Gibraltár ellen kellett hat pontot szerezni, ami összejött. nem könnyen, mert San Marinót csupán 1-0-ra verte a csapat, majd a Gibraltár elleni 6-0-s győzelem után vita alakult ki a játékosok és a szurkolók között, aminek következtében Tomás Soucek elveszítette a csapatkapitányi karszalagját.
A fordulópontot Miroslav Koubek kinevezése jelentette, Vladimír Darida visszatért a keretbe, Ladislav Krejcí lett a cséká, a csapat pedig a pótselejezőn Írországot és Dániát is úgy verte, hogy 2-2-es meccsek után tizenegeyesekkel múlta felül őket.
Mire lesz képes Korea?
A dél-koreai labdarúgó-válogatott nem sokat küzdött a továbbjutással, 16 mérkőzését veretlenül vívta meg, 11 győzelem mellett ötször játszott döntetlent. Ezzel első ázsiai országként kvalifikálta magát a tornára.
Hogy ez mire lehet elég a nemzetközi mezőny ellen, az kérdéses volt, hiszen tavaly októberben Brazília (0-4), idén márciusban Elefántcsontpart (0-4) is kiütéses vereséget mért rá, azt pedig nehezen lehetett megítélni, hogy mennyit ért a közvetlenül a vébé előtt aratott két győzelem Trinidad és Tobago (5-0), illetve Salvador (1-0) ellen.
Nagy ázsiai fölény
Az első félidőben a koreaiak kezdtek jobban, az első 20 perc egyértelműen róluk szólt, de Li Hanbom fejese, majd Li Kangin 25 méteres bombája sem akadt be, utóbbinál Kovár kapus védett nagyot.
A félidő hajrája aztán a korábban a Tottemhamből ismert, jelenlegi LAFC-csatár Szon Hungminé lett, aki előbb a kapu fölé, majd ajtó-ablak helyzetben, 17 méterről a kapu mellé bombázott, végül egy szép kontrát követően közelről nem találta el a labdát.
Cseh vezetés, koreai fordítás
A szünet után újra a cseh kapu forgott veszélyben, de a 49. percben Kovár másodperceken belül két bravúrt is bemutatott, hét perccel később ismét ő jött ki gyönyörűen, és tökéletesen zárta a szöget Szon lövésénél.
Az 59. percben váratlanul vezetést szerzett Csehország, Coufal óriási bedobását követően Krejci érkezett, és a labdát nagy erővel a hálóba fejelte (0-1).
A cseh kapitány váratlant húzott, három támadóját is lecserélte, de lehet, inkább a védelmet kellett volna inkább megerősítenie. A 67. percben ugyanis egy szép indítással Hvang Inbom lépett ki a védők közül, visszahúzta a labdát, ezzel egy bekk és a kapus elszállt, a Feyenoord középpályása pedig okosan az üres kapuba emelt (1-1).
A 77. percben újabb cseh gól született, de Soucek hiába fejelte a labdát a kapu közepébe, az asszisztens lest jelzett, amit a videobíró megerősített. Bezzeg a másik oldalon! A 80. percben Hvang Inbom jobbról tette középre a labdát, a csereként beállt Besiktas-csatár, O Hjongju pedig nem hibázott (2-1).
A 93. percben még Sadilek lövését védte bravúrral a koreai kapus, így maradt a 2-1-es ázsiai siker.
The post Sokkal jobban játszott Dél-Korea, de nagyon nehezen nyert a csehek ellen first appeared on 24.hu.








