Súlyos szemsérülése után játszik a vébén a curacaói csatár

„A legjobb barátom, a legnagyobb büszkeségem, a példaképem. Már akkor is, amikor még csak egy kisfiú voltál. Láttunk benned valami különlegeset. Nem csak tehetséget, hanem egy sokkal nagyobb álmot” – olvasta fel a megható sorokat a 30 éves csatár a FIFA „Letters That Connect” című sorozatában.

Majdnem derékba tört álom

Az apa visszaemlékezett arra az első komoly mélypontra fia karrierjében, amikor 2017-ben súlyos szemsérülést szenvedett az ADO Den Haag játékosaként, ami hosszú időre félbeszakította pályafutását és majdnem derékba törte az álmát, noha akkor éppen a Mainz szerette volna szerződtetni.

A levélben felidézte a nehézségeket és a család közös küzdelmét: a fájdalmat, a bizonytalanságot, a félelmet, a könnyeket. Hangsúlyozta, hogy a feladás soha nem volt opció a család számára.

Apa nemcsak arra büszke, hogy milyen focista lettél, hanem mindenekelőtt arra az emberre, aki vagy.

Curacao válogatottja először kvalifikálta magát a világbajnokságra, az E csoportban Németország, Ecuador és Elefántcsontpart lesz az ellenfele.

Kapcsolódó
Forensic workers inspect a car where a body was allegedly found at a parking lot close to Caliente stadium, where Iran's national football team trains, in Tijuana, Baja California, Mexico on June 12, 2026.
Oszlásnak indult holttestet találtak az irániak edzőközpontja mellett

Az Egyesült Államok határán fekvő mexikói Tijuana közismerten veszélyes város.

The post Súlyos szemsérülése után játszik a vébén a curacaói csatár first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Jürgen Klopp kőkemény kritikája: A labdarúgást túszul ejtették

Két félmondat, amire felkapta a fejét a világ Hszi Csin-ping és Kim Dzsongun találkozója után

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF351.93Ft
14 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 13 Jun 2026 22:45 UTC
Latest change: 13 Jun 2026 22:35 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF304.19Ft
14 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 13 Jun 2026 22:45 UTC
Latest change: 13 Jun 2026 22:35 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »