Takács Péter reagált Győrfi Pál távozására: „Nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak a háttérben” 

Takács Péter egykori egészségügyi államtitkár Facebookon véleményezte azt a kedd esti hírt, hogy már nem Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A Tisza új egészségügyi vezetése menesztette Győrfi Pált az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztjáról.Nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak a háttérben, hiszen Pali hosszú évek óta ikonikus, sokak által szeretett alakja volt a magyar mentésügynek. Hála mindig precíz és tényszerű beszámolóinak, nyugodt stílusának, magyar emberek százezrei bíztak benne, adtak a szavára

– írja a fideszes képviselő, aki szerint politikai bosszúhadjárat zajlik:

Hogy intézményvezetőket cserél egy új kormányzat – bár a Mentőszolgálat, a Tisztiorvosi Hivatal és az Egészségbiztosító esetében sem politikai kinevezettek, hanem komoly szakemberek álltak a szervezetek élén – még elfogadható, hiszen a mindenkori miniszternek jogában áll megválasztani, kivel kíván dolgozni. DE! Miért kell a politikai bosszúhadjáratot bárkire kiterjeszteni, aki az előző kormányok idején is csak a munkáját végezte – tisztességgel, becsülettel, magas színvonalon!?

Az egykori egészségügyi államtitkár üzent Győrfi Pálnak is:

„Nagyon sokak nevében köszönöm a munkádat, amivel megannyi embernek adtál mindig megbízható és megnyugtató válaszokat a legnehezebb szituációkban is – legyen szó világjárványról, tömegbalesetről vagy csak a Mentőszolgálat mindennapjait érintő hírekről.”

Takács megjegyezte, büszke arra, hogy Győrfi Pállal dolgozhatott.

Kapcsolódó
Hegedűs Zsolt kirúgta az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját

Csató Gábor 9 év után távozik az OMSZ éléről. Megbízott főigazgató veszi át a helyét, a főigazgatói pozícióra pedig nyílt pályázatot írnak ki.

The post Takács Péter reagált Győrfi Pál távozására: „Nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak a háttérben”  first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Belgium: ezrek tiltakoznak a feltételezett rendőri erőszak ellen Brüsszelben

A nap legfontosabb hírei – 2026.06.09.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF355.15Ft
10 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 10 Jun 2026 07:25 UTC
Latest change: 10 Jun 2026 07:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF307.31Ft
10 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 10 Jun 2026 07:25 UTC
Latest change: 10 Jun 2026 07:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »