Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét

Múlt hét kedden éppen vége volt egy órának a Shelby Középiskolában Ohióban, amikor elkezdték a gyerekek elhagyni a tantermet. Az egyik diák, Ayden Smith kifelé haladva vizet akart inni egy palackból, amelynek a kupakján egy kis lyuk volt. Mivel alig jött víz a palackból, erősen megnyomta, emiatt azonban lerepült a kupak, Smith pedig véletlenül lenyelte azt – írja a Fox 8 News.

Megpróbáltam kiköhögni vagy lenyelni, de nem ment, ezért megpróbáltam lenyomni az ujjaimat a torkomon, hogy elérjem, de még mindig nem ment, és ekkor kimentem a folyosóra

– mondta.

A folyóson két tanár, Bayle Wright és Adam Schroeder beszélgettek, de egyből látták a kirohanó fiún, hogy baj van.

Csak egy átlagos beszélgetést folytattunk iskola után, aztán kirohant, és egyértelműen bajban volt

– mondta Schroeder.

Az iskola biztonsági kamerája felvette, ahogy Smith a torkát fogva visszamegy a tanterembe, a két tanár pedig egyből hozzáfogott, hogy Heimlich-fogással segítsenek a fiún.

Számomra minden ösztönös volt, kétség sem fért hozzá, hogy valakinek azonnal segítenie kell, ezért azonnal odarohantam, amilyen gyorsan csak tudtam, és elkezdtem a Heimlich-manővert

– mondta Schroeder.

Wright nem először adta elő a Heimlich-manővert az iskolában, de utoljára még diákként.

„Megkönnyebbülés volt” – mondta Wright az eset után.

Nem lepődtem meg, hogy a munkatársaink közbeléptek és segítettek, mert ez a dolguk, ők azok, akik. Aztán megnyitottam a videót, megnéztem, és azt mondtam: jaj, istenem, ez hihetetlen, hogy tényleg megmentették az életét!

– mondta John Gies igazgató.

Smith-t egy iskolai nővérhez küldték, de azt mondta, hogy az incidens után azonnal folytatni tudta a szokásos napi teendőit.

„Csak odamentem a szekrényemhez, összepakoltam a cuccaimat. Azt hiszem, néhányan látták, mi történt, és megkérdezték, hogy jól vagyok-e. Azt mondtam, hogy »igen, jól vagyok«, és csak folytattam a dolgomat” – mondta Smith.

The post Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Nagelsmann megszegte a szavát a németek kerethirdetése előtt, Matthäus is kifakadt

„Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.72Ft
20 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 19 May 2026 23:45 UTC
Latest change: 19 May 2026 23:37 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.53Ft
20 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 19 May 2026 23:45 UTC
Latest change: 19 May 2026 23:37 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »