Több cég is felajánlotta a segítségét, de NER-es vállalatok nincsenek köztük – a paksi helyzetről tájékoztat Magyar Péter

Cikkünk frissül

Elkezdték megépíteni a fenékküszöböt Paksnál, ami tartósan segít megemelni a Duna vízszintjét, ezzel párhuzamosan előkészítik a két, 80 méteres bárkát, amelyeket esetleg el kell majd süllyeszteni a partra 45 fokos szögben, hogy a vizet tereljék, jelentette be a szerdai kormányülés utáni Kormányzati Tájékoztatón Magyar Péter. A tájékoztatón részt vett Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal vezetője, és Gacsályi József, Országos Vízügyi Főigazgatóság igazgatóhelyettese is.

A folyó bal parti szakaszon a honvédség katonái dolgoznak, a jobb parti, az erőmű oldalán, a nagyobb vízhozamú részen a kijelölt vállalkozók dolgoznak, mondta Magyar. Több cég is ajánlott fel segítséget, a Strabag Zrt. például ingyen ajánlott fel technológiát, szállítást és alapanyagot, és ugyanez igaz a KÉSZ Zrt.-re is. „Kicsit, de csak kicsit fájóan hiányoznak a NER-es oligarchák és cégek, ők valahogy nem jeleskedtek eddig a felajánlásban, de Szíjj, Garancsi, vagy Mészáros kedvéért elmondom újra a mailcímet, amin a felajánlást meg lehet tenni: duna@vih.gov.hu”, mondta Magyar, aki aztán ironizált kicsit Mészáros jacthjáról, mondván, hátha azt felajánlja majd.

Magyar a tájékoztató egy későbbi pontján a 80 méteres bárkákról is beszélt: az egyiket a Botond hozta Mohácsról, a másik úton van, mind a kettő 10 méter széles, 3 méter magas, a mohácsi híd építésénél teljesítettek szolgálatot, a tulajdonos első szóra felajánlotta őket. Egy bárka 20 centis vízemelkedést okoz majd. Vízzel lehet majd őket elsüllyeszteni, nem kell követ tenni beléjük a süllyesztésükhöz, mint például az uszályokba kellene. Holnap reggelre lesznek a bárkák rögzített állapotban a Dunán a helyükön, hogy ha kell, akkor elkezdődhessen a süllyesztés.

Magyar szerint az elmúlt napokban sokan dezinformáltak a helyzetről és a lehetséges megoldásokról, és főleg azok hangosak, akik 16 évig semmit nem csináltak a helyzet javításáért, pedig Paksnak és az MVM-nek lett volna pénze a fejlesztésre. Azt is felrótta a Fidesznek, hogy semmilyen terveket nem készített, így a jelenlegi kormánynak mindent a nulláról, vagy mínusz tízről kellett kezdeni. Magyar megköszönte a szakemberek munkáját, hogy az utóbbi hetekben 0-24-ben a hazájukat szolgálják, és a magyarok biztonságáért dolgoznak.

A kormányfő azt mondta, apadásnak indult a Duna, vasárnap, hétfőn érheti el a -132 cm-es szintet a Duna, ez az a szint, amelynél le kellene állítani egy turbinát a működő kettőből. Utána sem javul várhatóan számottevően a helyzet, 136-137 centi körül lesz, 140 körüli szintnél mindent le kellene állítani, mondta Magyar Péter.

Kádár Pál arról beszélt, hogy ők hangolják össze az állami szervek működését, komoly ütemterv van a megvalósításra, és minden felajánlást érdemben vizsgálnak majd. A projekt gazdája a Vízügyi Igazgatóság, a tervezésben a BME csapata segített. Az erőmű vezetésére két dologban számítanak: biztonságos üzemeltetés, és a munkálatok támogatása. Az Energetikai Hivatal szaktudása is fontos, a Honvédség a megvalósításban segít. Magyar Péter szinte óránként jelentést kér, van, hogy személyesen vesz részt a bejárásokon, mondta Kádár.

Gacsályi József azt mondta, Paks és Dunaszentbenedek között van a beavatkozási terület, és bemutatta a helyszínrajzot is, zölddel a Dunában keresztben a fenékküszöb:

Gacsályi azt is mondta, várhatóan 30 nap alatt tudják megépíteni a fenékküszöböt, ami a -140 cm-es vízszintet nagyjából fél méterrel emeli majd meg, a nagy vízszintnél, árhullámnál viszont nem lesz jelentősége.

A műszaki részleteket Gacsályi perceken át sorolta, sajnos vízimérnöki végzettség híján ezeket felelősen nem tudjuk most tolmácsolni, viszont ilyen látványos ábrákat tudunk mutatni:

Ez pedig az elsüllyesztett bárkák hatása lesz:

A „műtárgy” akkor maradhat végleges, ha minden engedélyt megkap majd, mondta Magyar. Most olyan megoldást kellett találni, amely a következő hetekre ad megoldást, és amely a hidegvizes csatornához minél közelebb van, tette hozzá.

A fenékküszöb építésében részt vevő cégek kiválasztása zajlik, és nem abból a kőbányából jön a kő, amelyre sokan gondolnak, mert az drága. A polgárdi bányából jön sok kő, és zajlanak robbantások, mert ennyi kő nem áll rendelkezésre. Utolsó fillérig minden forinttal el fognak számolni a kivitelezők, mondta Magyar.

Arra a kérdésre, hogy miért nem hamarabb süllyesztettek bárkákat, arra azt mondta Magyar, a szakemberek óvatosságra intettek, mert ha valami probléma van a süllyesztéssel, akkor olyan gyors vízszintcsökkenést okoz, ami havárialeállítást okozhat.

Az elmúlt napok tartalmából

A kormány szerdán Pakson ülésezett, Magyar Péter aznap jelentette be, hogy úgynevezett fenékküszöböt építenek a Dunán Paksnál, hogy a rekordalacsony vízállás miatt ne kelljen leállítani az erőművet, és ha kell, két 80 méteres bárkát is elsüllyesztenek keresztben a folyón, amelyek így víz alatti gátként emelnék meg a vízszintet. A fenékküszöb munkálatai pénteken kezdődnek, és éjjel-nappal folynak majd. A bárkákról is pénteken döntenek a tervek szerint. Romániában egyébként hasonlóval próbálkoztak, de eredménytelenül.

A fenékküszöbhöz első körben 35 ezer, később összesen 110 ezer köbméter követ használnának fel. Ez néhány héten belül biztosíthatja, hogy az atomerőmű hűtőcsatornájánál a vízszint ne csökkenjen mínusz 90 centiméter alá, elkészülte után pedig akár egy méterrel is megemelheti ott a Duna vízszintjét. A kormány számításai szerint egy későbbi árvíznél a műtárgy nem jelent majd veszélyt.

A kormányfő a paksi helyzetet helikopterről nézte meg, ami miatt bírálta őt Hadházy Ákos is és fideszesek is, mire Magyar egy kommentben igyekezett megmagyarázni, hogy szerinte ez miért más, mint amikor a fideszesek helikoptereznek.

Múlt hét elején még úgy nézett ki, hogy 44 év után először teljesen leállhat a paksi atomerőmű a Duna alacsony vízállása miatt, ez végül azonban elmaradt, végig működésben maradt az egyik turbina – bár egy ponton ennek a működése is veszélybe került. Hétfőn aztán Magyar bejelentette, hogy visszakapcsolnak egy turbinát.

Hétfőn a szokásos napirend előtti beszédében Magyar Péter szintén a klímaváltozásról, a vízhiányról és ezek következményeiről, például az áramszűkéről beszélt, érintve természetesen a paksi erőmű helyzetét is.


Forrás

Érdekességek

'I'll never bow down': Montana Democratic Senate nominee refuses to pave way for independent

Már az év ötödik hőkupolája terpeszkedik Európára, 135 millióan szenvednek a 35 fokban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.45Ft
13 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 13 Aug 2026 21:25 UTC
Latest change: 13 Aug 2026 21:19 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF315.3Ft
13 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 13 Aug 2026 21:25 UTC
Latest change: 13 Aug 2026 21:19 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »