Több százezerről 20 évre csökkenhet a legközelebbi csillagrendszer elérése egy új lézerhajtású módszerrel

A Texasi A&M Egyetem kutatói úttörő lézerhajtású módszert mutattak be, amely jelentősen csökkentheti a csillagközi utazások idejét. A legközelebbi csillagrendszer, az Alfa Centauri több mint négy fényévnyire van tőlünk – ezt a távot hagyományos rakétahajtással több tíz- vagy százezer évbe telne megtenni. A Newton folyóiratban március 30-án megjelent tanulmány szerint a kutatók mikron méretű eszközöket, úgynevezett metajeteket fejlesztettek ki, amelyeket kizárólag lézerfény hajt és irányít fizikai érintkezés nélkül.

A metajetek az emberi hajszálnál is vékonyabbak, és speciális, miniatűr metafelületekkel rendelkeznek, amelyek a fényt lencseként manipulálják. A lézer megvilágításakor a fotonok lendületátadása révén a kis eszközök három dimenzióban képesek mozogni. A kísérleteket folyadékközegben végezték a gravitáció ellensúlyozására, és a kutatók a jelenséget ahhoz hasonlították, ahogy egy pingponglabda lepattan a felületekről: a fény visszaverődésekor lendületet ad át az objektumnak. A kutatók szerint a világűr mikrogravitációjában ez a kis erő kumulatívan jelentős gyorsulást eredményezhet.

Ráadásul a generált erő elsősorban a fényforrás teljesítményétől függ, nem az eszköz méretétől, ezért a módszer elvben nagy léptékben is alkalmazható – a mikrorobotoktól kezdve hatalmas csillagközi fényvitorlákig skálázható, amelyekkel egy űrhajó körülbelül 20 év alatt érhetné el az Alfa Centaurit – ez hatalmas előrelépés a legénységét több ezer évig ellátni hivatott, többgenerációs űrhajók terveihez képest. Az ötlet a korábbi napelemes vitorlákra és az Európai Űrügynökség lézeres grafén-aerogél kísérleteire épít, de most először valósít meg teljes háromdimenziós manőverezhetőséget. A koncepciót űrviszonyok között is szeretnék tesztelni, amihez külső finanszírozást keresnek.

Ha sikerül nagyban is alkalmazni, ez a technológia forradalmasíthatja a csillagközi utazást, és új utakat nyithat mind a robotizált szondák fejelsztése, mind a jövőbeli, a Naprendszerünkön túlmutató emberes űrmissziók előtt.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:


Forrás

Érdekességek

Ezekhez a fotókhoz nem kellett szűrő: maga Csernobil volt a filter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.14Ft
26 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 26 Apr 2026 07:25 UTC
Latest change: 26 Apr 2026 07:19 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.52Ft
26 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 26 Apr 2026 07:25 UTC
Latest change: 26 Apr 2026 07:19 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »