„Úgy nem lehet a tudományt színvonalasan művelni, hogy szisztematikusan kizárunk belőle csoportokat – akár nőket, akár másokat”

Részben a rendszerszintű korlátok, részben a nők saját döntései magyarázzák, hogy a nők nem megfelelő arányban kerülnek egyetemi, kutatóintézeti és akadémiai vezetői pozíciókba – mondja Bollobás Enikő, az ELTE BTK Angol-Amerikai Intézetének professzor emeritusa, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Nők a Kutatói Életpályán Elnöki Bizottság korábbi elnöke. Bollobás szerint – aki nemrég tanulmányt írt arról, hogy a tudományos intézmények vezetői közül hiányoznak a nők – gyakran elriasztja őket az akadémiai pályától, hogy a tudományos szféra döntéshozói pozícióit túlnyomórészt férfiak töltik be.

Ezen a kiegyenlítetlen nemi felosztáson akár a kvóták bevezetése is javíthatna – állítja Kende Anna szociálpszichológus, egyetemi tanár, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Intézetének igazgatója.

Magyarország összességében sem teljesít jól a női kutatók és mérnökök arányában, derül ki az Eurostat idei felméréséből. Bár az Európai Unióban a kutató és mérnök munkakörökben dolgozó nők száma a 2023-ban mért 7,7 millióhoz képest 2024-re elérte a 7,9 milliót, Magyarországon továbbra is mindössze a szakmákban dolgozók közel 32 százaléka nő. Ráadásul EU-s szinten a közép-magyarországi régióban a legalacsonyabb a női kutatók és mérnökök aránya: itt csupán a szakmában dolgozók 30 százalékát teszi ki a női munkaerő. Ezzel szemben a legtöbb nő Norvégiában, Lettországban, Izlandon és Dániában dolgozik kutatói vagy mérnöki munkakörben, ahol az arányuk 48-49 százalék körül mozog.

Elfogynak a nők a tudományos ranglétra felső szintjein


Forrás

Érdekességek

ECHR rules Orbán government's restriction on teachers' right to strike was unlawful

Szabad szemmel is látható óriásbaktériumok élhetnek a bélrendszerünkben

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.16Ft
15 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 15 Oct 2026 09:10 UTC
Latest change: 15 Oct 2026 09:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF324.68Ft
15 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 15 Oct 2026 09:10 UTC
Latest change: 15 Oct 2026 09:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »