„Az azonos nemű barátságok együttműködésen alapuló kapcsolatokként fejlődtek ki, ezért az emberek azokat a tulajdonságokat részesítik előnyben, amelyek az ősi környezetben hasznos együttműködő partnerré tettek valakit” – írják hipotézisükben az Evolution and Human Behavior folyóiratban megjelent friss tanulmány szerzői. A kutatás szerint modern emberként olyan barátokat fogunk magunknak választani, akik rendelkeznek együttműködési készségekkel és társadalmi státusszal, rátermettek, illetve fizikailag is vonzóak – még akkor is, ha ezek az adottságok közvetlenül nem segítik jelenlegi céljaink elérését.

Ez az elképzelés szembe megy azzal a hagyományos szociálpszichológiai állásponttal, ami szerint stratégiai szempontból választunk magunknak barátokat, vagyis akik segítenek a személyes céljaink elérésében. A Kaliforniai Egyetem Santa Barbara-i kampuszának kutatói két kísérletet végeztek a kutatáshoz: az első tesztben 156 egyetemi hallgatót állítottak párba egy laboratóriumban, ahol fél órán át beszélgetniük kellett egymással. Ezután a résztvevők „értékelték egymást a barátságra való alkalmasság és a feltételezett barátválasztási szempontok alapján, valamint lehetőségük volt megadni elérhetőségüket partnerüknek egy valós kapcsolatteremtés kezdeményezéséhez” – írák a kutatók tanulmányukban.

Az első teszt eredményeként azt találták, hogy a férfiak potenciális barátjuknak nagyobb valószínűséggel adták meg elérhetőségüket, mint a nők, illetve, hogy azok a partnertulajdonságok, amikkel az ősi, együttműködő társat ruházták fel (például az észlelt ügyesség vadászó-gyűjtögetőként, proszociális viselkedés, fizikai vonzerő), pozitívan jelezték előre az adott résztvevővel való barátkozási vágyat. A második vizsgálatot a kutatók online arcfotó-értékeléssel végezték el, amiben 444 hallgató vett részt: őket arra kérték, hogy azonosítsák és írják le a számukra éppen legfontosabb életcélt. Ezután ismeretlen, adott résztvevőkkel azonos nemű emberek arcképeit értékelték úgy, hogy potenciális barátként mennyire tartják őket vonzónak.

Majd egy másik csoport ugyanezeket az arcképeket az ősi környezetben hasznos tulajdonságok alapján értékelte (például, hogy mennyire tűnt valaki alkalmasnak vadászó-gyűjtögető életmód folytatására). A kutatók azt találták, hogy azok a külső jegyek, amik miatt egy arc kívánatos barátnak tűnik, nem estek következetesen egybe azzal, amire a résztvevőknek a mindennapi céljaik eléréséhez szüksége volt. Ez a kutatók szerint azt jelenti, hogy „a barát kívánatosságára vonatkozó ítéletek varianciájának döntő része olyan preferenciákból ered, amelyek nincsenek a célokhoz igazítva”.

Forrás