Új miniszteri biztos felel a honvédelmi beszerzésekért

Ruszin-Szendi Romulusz péntek esti bejegyzésében számolt be arról, hogy Illés Szabolcsot bízta meg a beszerzési rendszer felülvizsgálatáért felelős miniszteri biztosi feladatokkal.

A tárcavezető posztja szerint az új biztos feladata a jelenlegi rendszer áttekintése, a fejlesztési lehetőségek feltárása, az infrastrukturális projektek koordinálása és egy gyorsabb, átláthatóbb gyakorlat kialakítása lesz.

A honvédelmi miniszter a videóban arról beszélt, hogy a laktanyák infrastrukturális állapotában nem történt jelentős előrelépés, a katonák élet- és munkakörülményei szerinte megálltak az 1970-es, 1980-as évek szintjén. Ezzel szemben azt állította, hogy a korábbi vezetésnek

a saját irodát azt sikerült felújítani, és még 18 milliárdot allokálni rá.

A kinevezett biztosnak Ruszin-Szendi iránymutatása alapján prioritásként kell kezelnie a katonák körülményeinek javítását.

A tárcánál már zajlik a korábbi szerződések átvilágítása. A miniszter júliusban bejelentette, hogy feljelentést tesznek egy 500 millió forintos beszerzés miatt, mert a dokumentumok szerint megvásárolt szünetmentes tápokat nem találták meg a minisztériumban. Ugyanekkor arról is döntés született, hogy a 2026-os és 2027-es költségvetésben az eredeti tervekkel ellentétben a honvédségi források 40 százalékát fordítják a humán területre, hogy a források közvetlenül a katonákhoz jussanak.

The post Új miniszteri biztos felel a honvédelmi beszerzésekért first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot

Fogy az állami dolgozók türelme az új kormánnyal szemben

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF362.18Ft
05 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 05 Sep 2026 01:20 UTC
Latest change: 05 Sep 2026 01:12 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.85Ft
05 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 05 Sep 2026 01:20 UTC
Latest change: 05 Sep 2026 01:12 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »