Újabb bizonyíték került elő arról, hogy mikor másztak le a fákról az emberelődök

„Az Australopithecus esetében az emberszabású majmokra jellemző karerősség párosult az emberre jellemző lábszerkezettel; ez arra utal, hogy olyan egyedi mozgási stratégiát követtek, amelynek nincs párja a mai élővilágban” – állítja a Science Adavances folyóiratban megjelent tanulmány.

Az ausztrál Connect Sci tudományos portálon megjelent ismertető szerint Kristian J. Carlson, a Dél-kaliforniai Egyetem Keck Orvostudományi Karának kutatója és munkatársai 1,5–3,7 millió éves Australopithecus és a korai Homo maradványokat hasonlított össze. A kutatócsoport CT-vizsgálatok segítségével mérte fel a csontok szilárdságát, részletes képet alkotva a csontokról és azok belső szerkezetéről. Carlson és kollégái kiszámították a csontok vastagságát és szerkezetét, hogy megbecsüljék, azok miféle hajlító és csavaró erőknek lehettek kitéve.

Az eredmények arra utalnak, hogy az Australopithecus és a korai emberfélék közötti átmenet során jelentős változás történt a hominidák mozgásmódjában.

„Véleményünk szerint a végtagok relatív erőssége úgynevezett »küszöbérték-jellemző« – vagyis olyan különbség, amely az Australopithecus és a Homo közötti viselkedésbeli váltás fontos és alapvető mérföldkövét jelzi” – állítják a kutatók.

Eredményeik a kutatók szerint segíthet végképp lezárni a fákon élő emberelődökről és a két lábon járás megjelenéséről szóló vitát.


Forrás

Érdekességek

Az erdők zavarásokkal szembeni védelme a biológiai sokféleség megőrzésének legjobb módszere

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.31Ft
22 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 22 Sep 2026 11:05 UTC
Latest change: 22 Sep 2026 10:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF315.05Ft
22 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 22 Sep 2026 11:05 UTC
Latest change: 22 Sep 2026 10:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »