Unger Anna: szeptember végén indulhat a nyomozás, már az is megvan, melyik üggyel

Keddtől már tényleges munkát fogunk végezni, és az első nyomozati munkát remélhetőleg szeptember végén el tudjuk indítani – nyilatkozta az RTL Házon Kívül című műsorában Unger Anna pénteken megválasztott NVVH-elnök.

Azt, hogy melyik üggyel kezdenek, Tasnády Katalin, az NVVH nyomozati elnökhelyettese már eldöntötte, de a vizsgálat sikere érdekében ezt Unger nem jelentette be.

A kinevezésével kapcsolatos kritikákra is reagált, mondván, ő nem népszerűségre pályázott hanem arra, hogy a korrupciós ügyek legyenek végigvíve, a rendszerváltás óta történtekkel ellentétben.

Az én telefonom nem tud megcsörrenni. Engem hiába hívogatnak!

– válaszolta arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha egy üggyel kapcsolatban felhívják, vagy ha például Magyar Péter meg akarja mondani, melyik üggyel kezdjenek.

Megmondanám neki, hogy tegyen állampolgári bejelentést

– mondta ez utóbbi gondolatkísérletre Unger, aki hangsúlyozta: abba nem lesz, nem lehet beleszólása, hogy kit választ a parlament a hiányzó két elnökhelyettesi pozícióba.

A hivatal leendő alkalmazottaival kapcsolatban ugyanakkor már vannak konkrét nevek, akiket felkér majd a feladatra. „Van, akit ismerek, nagyon jó lesz és tudom róla, hogy jönni fog” – tette hozzá. Unger körülbelül 150 fős szervezetet szeretne létrehozni, ahol a munkatársak többsége a nyomozati ágban dolgozhat majd.

A riporter kérdésére elmondta: szuperképessége az, hogy egy falat tud vonni a szervezet munkatársai köré, védve őket, továbbá tud szervezni és átlátja a NER rendszerét. 

Azt is elmondta, hogy nem lesz olyan szint, ahol meg fognak állni a vizsgálatok során:

Mindenkit megvizsgálunk

– hangsúlyozta.

The post Unger Anna: szeptember végén indulhat a nyomozás, már az is megvan, melyik üggyel first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Maszkban, baseballütővel támadt rá több emberre egy férfi Budapesten

Villámárvíz volt a Grand Canyonban, egy ember meghalt, 15 túrázót még keresnek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.14Ft
31 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 31 Aug 2026 06:55 UTC
Latest change: 31 Aug 2026 06:47 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF315.06Ft
31 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 31 Aug 2026 06:55 UTC
Latest change: 31 Aug 2026 06:47 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »