

Vidnyánszky Attila napokkal ezelőtt lemondott a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Bizottságában betöltött pozíciójáról – írta meg az ATV. A NER színházi embere bővebben nem kommentálta az esetet. Both Miklósról, a Hagyományok Házának vezetőjéről szintén szombaton derült ki, hogy lemondott tagságáról. Ő ezt az NKA körül kialakult botránnyal indokolta.
Mint azt a 444 is megírta, az NKA több bizottsági tagja állítja, ők nem a celebgazdagító-galuskaevős programokat hagyták jóvá. A több mint egy hete húzódó, Baán László bizottsági tag, valamint Bús Balázs alelnök lemondásával járó NKA-botrány fontos kérdése, hogy a fideszes celebeknek és egyesületeknek a választás előtti vurstlijaira kifizetett 17 milliárd forintos támogatásokról valóban az NKA bizottságának jóváhagyásával vagy anélkül döntöttek-e. A szabályok szerint minden kollégiumnak évente írásos beszámolót kell benyújtania a bizottság felé a tevékenységéről és a felhasznált forrásokról.
Több bizottsági tag azt állítja: nem azt a beszámolót látták és fogadták el, ami később nyilvánosságra került, hanem egy jóval szűkebb, eltérő tartalmú dokumentumot. Emiatt most belső vizsgálatot sürgetnek.







