Vitézy Dávid: A mohácsi híd megépül, a felesleges pénzszórást leállítjuk

Megépül a tervek szerint mohácsi Duna-híd – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebookon, hozzátéve:

„Ahogy korábban is ígértük: ami már olyan készültségben van, hogy nem lehet észszerűen visszafordítani, ott nem hagyunk félkész torzókat magunk után.”

Rögzítette azt is, hogy álláspontja szerint a 2×2 sávos kialakítás nem indokolt, és ha már 300 milliárd forintért épül a híd, „a Pécs-Szeged vasúti kapcsolathoz szükséges kapcsolat is belefért volna”, ez a hajó viszont már elment.

Vitézy júniusban már beszélt arról a 2020-ban készült tanulmányról, ami nem támasztotta alá, miért lenne szükség a 2×2 sávos kialakításra. „Ennek ellenére Lázár János idén márciusban, alig néhány héttel a választások előtt tovább növelte a projektet: az alföldi oldalon mintegy 20 kilométeren az eredetileg tervezett 2×1 sáv helyett 2×2 sávos utat rendelt meg, több mint 76 milliárd forinttal növelve a költségeket” – írta Vitézy, majd rögtön hozzá is tette:

„Kizárólag ezt az utólag hozzácsapott projektelemet állítjuk le.”

A beruházás felülvizsgálatával megtakarított összesen mintegy 74-76 milliárd forint közpénzt a miniszter tájékoztatása szerint nem vonják ki a közlekedésből, hanem az országos közúthálózat felújítására fordítják majd.


Forrás

Érdekességek

Mit csináltak a magyarok júliusban? Főleg tankoltak

Nem várt támadást indított Irán, megsérült 5 amerikai katona

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF362.69Ft
04 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 04 Sep 2026 15:20 UTC
Latest change: 04 Sep 2026 15:12 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF312.16Ft
04 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 04 Sep 2026 15:20 UTC
Latest change: 04 Sep 2026 15:12 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »