Vízkorlátozást vezetnek be Pátyon

Vízkorlátozást vezetnek be Pátyon, miután szombaton rekordot jelentő, több mint 2500 köbméter víz fogyott el a településen – írja Páty Község egy Facebook-bejegyzésben. A település szerint a döntést azután hozták meg, hogy az adatokból az látszódott, hogy az elhasznált víz jelentős része locsolásra, illetve más nem feltétlenül szükséges célokra ment el.

Eközben az ÉDV, azaz a Északdunántúli Vízmű Zrt. csökkentette a településre érkező vízmennyiséget a régiós vízhiány miatt. Ezért a Daköv Kft. javaslatára (ami egy közüzemi szolgáltató), Pátyon I. fokú vízkorlátozás lép életbe. Ez azt jelenti, hogy reggel 06.00 és este 22.00 óra között víziközműből vételezett ivóvízzel:

  • tilos lesz a magán és közterületi kertek, parkok öntözése, locsolása,
  • tilos az úttest locsolása/tisztítása,
  • tilos a gépjárművek mosása és a medencék feltöltése,
  • Valamint tilos a kerti zuhanyok, teraszpárásítók, párafüggöny, párakapuk, illetve egyéb kültéri ködhűtők használata.

Mint írták, akinek „nincs otthon ivóvize és nem tud vásárolni (főleg idősek, mozgásukban korlátozottak),

hívják az Pátyi Önkormányzati Rendészet ügyeleti számát, segítenek palackos ásványvízzel”.


Forrás

Érdekességek

„Én nem tudtam semmitől megvédeni az aput”

Nem habozott az USA: Hellfire rakétát lőtt ki Irán partjainál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.83Ft
29 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 29 Jun 2026 03:15 UTC
Latest change: 29 Jun 2026 03:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.7Ft
29 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 29 Jun 2026 03:15 UTC
Latest change: 29 Jun 2026 03:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »