„Én nem tudtam semmitől megvédeni az aput”

„Az élet minden viharából felálló, az emberiségben megingathatatlanul hívő, bizakodással és jókedvvel teli apámból, aki imádott nevetni, viccelődni, élceket faragni, egy végtelenül csalódott, reményvesztett, szomorú ember lett.”

Akik elhitték a 20. századot

Vásárhelyi Mária könyvet írt szülei: Pór Edit és Vásárhelyi Miklós életéről. Az alábbi beszélgetés hangfelvétele a könyv bemutatóján készült, június 5-én a BMC-ben, ahol én (Ács Dániel) kérdezhettem a szerzőt.

Vásárhelyi Mária többek között beszélt zsidó identitásról a holokauszt után egy kommunista családban, vak hitről, egy felvilágosult, mégis nagyon férfiközpontú családról, romániai deportálásról, egy drámai döntésről, amit a Nagy Imre-per egyes vádlottjai meghoztak, a Fidesz első Soros-kampányáról édesapja ellen, a Szabad Népnél elkövetett bűnökről, a felelősség vállalásáról, a rendszerváltás hozta katartikus megigazulásról és az azt követő fájdalmas csalódásról, egy értelmetlen harcról, az igazság elbukásáról és a Medián közvéleménykutató megalapításáról.

A könyvet itt lehet megvásárolni: Akik elhitték a 20. századot (kiadó: Open Books)


Forrás

Érdekességek

AI regulation group is biggest spender on World Cup TV ads

Vízkorlátozást vezetnek be Pátyon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.83Ft
29 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 29 Jun 2026 03:15 UTC
Latest change: 29 Jun 2026 03:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.7Ft
29 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 29 Jun 2026 03:15 UTC
Latest change: 29 Jun 2026 03:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »