Zarándokokat szállító lengyel busz szenvedett balesetet Zalalövő közelében

Hatan megsérültek, köztük annak a teherautónak a sofőrje is, aki lengyel turistákat szállító autóbusszal ütközött szombatra virradó éjjel Zalalövő közelében. Az utasokért kora délután érkezik a mentesítő járat.

A Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján arról adott hírt, hogy a turistabusz és a pótkocsis teherautó a 86-os főúton, Keménfa térségében ütközött össze hajnali egy óra körül. A lengyel turistákat szállító buszon 53-an utaztak. A balesetben hatan könnyebben megsérültek, köztük a teherautó vezetője is.

A zalaegerszegi hivatásos és a zalalövői önkéntes tűzoltók biztosították a helyszínt, és közreműködtek az utasok elhelyezésében. Mivel a busz működésképtelenné vált, a sértetlen utasokat a zalalövői tornaterembe szállították, ahol a továbbutazásig várakozhattak.

Czendrei Péter, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI megkeresésére elmondta: a Rédics irányából Körmend felé tartó, zarándokokat szállító autóbusz elgázolt egy, az úttesten kóborló juhot, ezért félre kellett állnia. Az út szélére húzódott, a vészvillogóját használó járművet figyelmetlenségből későn észlelte egy magyar pótkocsis teherautó sofőrje, aki a szerelvénnyel nagy erővel nekiütközött a busznak. A szóvivő hozzátette, hogy a teherautó vezetője és a busz öt utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.

Gyarmati Antal, Zalalövő polgármestere (független) az MTI érdeklődésére azt mondta, a hajnali órákban kinyitották a helyi általános iskola tornatermét, és az ide szállított utasoknak ellátást is biztosítottak. Délelőtt a velük utazó két lengyel pap szentmisét tartott az utasoknak, akikért várhatóan a kora délutáni órákban érkezik meg Lengyelországból az értük küldött mentesítő járat.

Augusztusban már történt egy jóval súlyosabb baleset egy szintén zarándokokat szállító lengyel busszal, az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán a mezőkeresztesi lehajtó után. A buszon 57 utas és két járművezető volt, a baleset következtében tizenketten meghaltak, hárman súlyos, életveszélyes, 20-an pedig súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek. (via MTI)


Forrás

Érdekességek

How Democrats eyeing 2028 won and lost in primaries they endorsed in

Svédország a Brexit óta 458 brit állampolgár kiutasítását vagy kitoloncolását ismerte el

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF362.12Ft
05 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 05 Sep 2026 17:25 UTC
Latest change: 05 Sep 2026 17:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.77Ft
05 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 05 Sep 2026 17:25 UTC
Latest change: 05 Sep 2026 17:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »