Megközelíthetetlen volt a McLaren Zandvoortban, de a második sorba jutott meglepetés

Oscar Piastri nyerte szombaton a Forma-1-es Holland Nagydíj időmérőjét.

Az első szakaszban Lance Stroll sodródott ki a pályáról egyedül, az autója meg is sérült, így aztán nem okozott meglepetést, hogy utolsó idővel zárt. Nehéz napja volt a Haas pilótáinak is, akik simán kiestek, Nico Hülkenberg és Franco Colapinto viszont nagy csatában szorult a 16. és 17. helyre.

Q2-ben már jóval nagyobb csata alakult ki, de az utolsó körben Fernando Alonso és az RB két versenyzője is nagy kört autózott, amire többen is ráfáztak. Alexander Albon és Pierre Gasly mellett Gabriel Bortoleto, Cunoda Juki és Kimi Antonelli maradt le a legjobb tíz helyről, Carlos Sainz viszont némi meglepetésre épphogy befért Q3-ba.

Jöhetett a mindent eldöntő harmadik etap, amelyben a McLaren duója remekelt, ahogyan arra mindenki számított. Végül Piastri végzett az élen Lando Norrist megelőzve, a dobogóra Max Verstappen ért oda, nagy meglepetésre pedig Isack Hadjar második sorból rajtolhat, mert mindkét Ferrarit megelőzte.

Kapcsolódó
Lance Stroll durván összetörte az Aston Martint

Kétszer is félbe kellett szakítani a Holland Nagydíj második szabadedzését.

The post Megközelíthetetlen volt a McLaren Zandvoortban, de a második sorba jutott meglepetés first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Ezért voltak halhatatlanok a perzsa elitegység katonái

Rogán Antal a Tisza kormányra kerülésével és a Zelenszkij-projekttel riogatott a Tranziton

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF380.93Ft
02 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Dec 2025 17:05 UTC
Latest change: 02 Dec 2025 17:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF328.51Ft
02 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Dec 2025 17:05 UTC
Latest change: 02 Dec 2025 17:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek