A politikai nyelv romlása nem ma kezdődött.

A legnagyobb ellenzéki erő vezetője új nyelvet hozott a magyar politikába. A hatalom kritikája már nem intézményes, hanem személyes. A politikai vita lassan már nem programokról, hanem pszichológiai állapotokról szól. A választók egy része ezt felszabadító őszinteségként értelmezi. Mások viszont úgy látják, hogy a politikai kultúra végleg elveszti saját, és művelői méltóságát.

A 444.hu mai cikke az esélyes ellenzéki politikus kapcsán „A Lipótmezőről szalajtották” meghatározással, és a „Orbán tökeinek” szorongatásának emlegetésével tudósít egy evidensen kormánypárti oldalról született könyv megjelenéséről. Ez nem politikai kritika — ez pszichiátriai minősítés és vulgáris fenyegetés.

Mielőtt ítélkeznénk, érdemes visszatekinteni, hiszen a közbeszéd romlása nem most kezdődött. Bayer Zsolt, a kormánypárt egyik leglátványosabb szószólója már évekkel ezelőtt így nyilatkozott:

„A taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni a Parlamentből.”

Ez a mondat nemcsak vulgáris, hanem erőszakos képi nyelvet használ, és egyértelműen hozzájárult a politikai közbeszéd radikalizálódásához, mint az is, amikor  azt nyilatkozta, hogy Ferenc pápa „vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember”. Na jó, ezt állítólag megbánta. Máskor politikai ellenfelekre rendszeresen alkalmazott dehumanizáló, agresszív nyelvezetet.

Ezek a kijelentések nem véletlenek, hanem a politikai nyelv tudatos vulgarizálásának részei. A cél mindig ugyanaz, az ellenfél emberi méltóságának megvonása. A politikai nyelv nemcsak eszköz, hanem közösségi norma. Ha a közélet nyelve vulgarizálódik, az a társadalmi párbeszédet is mérgezi. A hatalom és az ellenzék egymást tükrözik. Ha az egyik oldal személyeskedik, a másik sem marad adós.

A kérdés nem az, hogy ki kezdte — hanem az, hogy ki állítja meg. A politikai közbeszéd romlása nem egyetlen emberhez köthető. Ez egy rendszerhiba, amelyet évek óta táplál a hatalom és az ellenzék egyaránt. Ez a nyelvezet és retorika nem a semmiből jött. A közélet méltóságát nem lehet visszaszerezni, amíg a politikai siker ára a nyelvi rombolás. A kérdés nem az, hogy ki győz — hanem az, hogy mi marad meg a politikából, amikor a szavak már az emberi méltóság elleni eszközökké válnak? Amikor a nyelv csak tisztátalan zaj, akkor a közélet már nem párbeszéd, hanem zajszennyezés. És ebben a zajban nem az igazság hallatszik, hanem az, aki a leghangosabb. Ilyenkor a politika már nem épít, csak rombol.

Én építeni akarok, és fogok!
–Jámbor Péter