Az Opus Global 10,5 milliárd osztalékot fizet, ebből több mint 5 milliárd Mészáros Lőrincé lesz

Csütörtök délelőtt tartotta rendes éves közgyűlését Mészáros Lőrinc tőzsdén jegyzett cége, az Opus Global Nyrt. Mészáros Lőrinc nem volt jelen a közgyűlésen, nevében Vida Pál József, a KONZUM PE Magántőkealap képviseletében eljáró személy szavazott. A 79,45 százalékos részvételi arány miatt a testület határozatképes volt.

A közgyűlésen megfigyelőként jelen volt Vida József is, az Opus Global igazgatóságának elnöke. A Telex pár órával a közgyűlés kezdete előtt publikálta a Vidával készített interjúját, amiben az üzletember arról beszélt, hogy a kormányváltás semmilyen hatással sem lesz az Opusra.

A közgyűlés legfontosabb napirendi pontja az osztalékfizetés kérdése volt. A határozati javaslat szerint a cég 2025-ös 16,5 milliárd forintos adózott eredményéből 10,5 milliárd forintot akartak osztalékként kifizetni, a maradék 6 milliárd forintot pedig eredménytartalékba akarták helyezni. Az előterjesztés részvényenként 15 forint kifizetését javasolta, június 17-ei kezdő időponttal.

A szavazás előtt az egyik magánrészvényes megkérdezte, hogy az igazgatóság a politikai változások miatt megvizsgálta-e, hogy az eredeti javaslatban foglaltnál többet tartalékoljon. A kérdés azért is tűnt érdekesnek, mert a szintén Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó MBH Bank hétfői közgyűlésén úgy döntött, hogy az előterjesztés ellenére nem fizet osztalékot.

Lélfai Koppány Tibor vezérigazgató azt mondta, hogy vizsgálták az osztalékfizetés esetleges felfüggesztést, de úgy gondolták, hogy nem kell ezt meglépniük, mert a cég stabil alapokon áll, diverzifikált portfólióval. „Bízunk a társaságban, jó szívvel támogatom az osztalékfizetést.”

A jelenlévő részvényesek végül egyhangúan szavazták meg az osztalékfizetést. Ez azt jelenti, hogy Mészáros Lőrincnek közvetlenül 2,47 milliárd forint osztalékot fizet a cég, érdekeltségeinek pedig további 3,21 milliárd forintot. Az Opus Global Nyrt. 2,57 milliárd forint, a DANUBE magántőkealap 644 millió forint osztalékot kap.

Az Opus részvényeinek árfolyama jelentősen esett idén. Február elejéig stabilan 550 forint körül volt az árfolyam, március elején azonban csökkenni kezdett az érték. Az április 12-ei választás másnapján 300 forintig zuhant az árfolyam, ahonnan ugyan pár nap alatt visszajött az érték, de nem tudott stabilizálódni. A közgyűlést megelőző napon 294 forint volt a részvény záróára, csütörtök délelőtt viszont intenzív erősödést mutat az árfolyam, cikkünk írásakor 7 százalék fölötti pluszban, 315 forinton kereskedtek vele.


Forrás

Érdekességek

Grindr is on the political rise

Az MCC közleményt adott ki arról, hogy nyitott a párbeszédre és az egyeztetésre az új Országgyűléssel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.33Ft
01 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 01 May 2026 03:10 UTC
Latest change: 01 May 2026 03:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.49Ft
01 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 01 May 2026 03:10 UTC
Latest change: 01 May 2026 03:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »