
„A Mathias Corvinus Collegium működését kezdettől fogva az együttműködés határozza meg partnereivel és a döntéshozókkal. Ahogyan korábban is, úgy jelenleg is nyitottak vagyunk minden szakmai párbeszédre és egyeztetésre, ideértve a gazdasági és jogszabályi környezet változásait érintő kérdéseket is” – írta közleményében a NER elitképzőjének induló, de egy idő után már Brüsszelben is harcoló, fideszes káderképzővé avanzsált MCC.
„Figyelemmel kísérjük az új Országgyűlés által meghozott döntéseket, és a jövőben is mindenben a jogszabályoknak megfelelően járunk el. Intézményünk az elmúlt években, közfeladatot ellátó oktatási és tehetséggondozási tevékenységéhez kapcsolódóan, jelentős vagyonjuttatásban részesült. Amennyiben a mindenkori Országgyűlés a források felhasználásával kapcsolatban változtatásokat tart indokoltnak, az MCC kész az együttműködésre és a szükséges egyeztetések lefolytatására, szem előtt tartva a tehetséggondozási feladatok folytonosságát”
– fogalmaztak. Azt is írták, hogy a napokban az MCC és a Richter vezetése – a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvánnyal és a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány megállapodott az osztalékkifizetés elhalasztásáról.

Az április 12-i választási győzelem után a leendő miniszterelnök, Magyar Péter kijelentette: elvárja, hogy a Mol és a Richter ne fizessen osztalékot a NER káderképzőjének. A Mol esetében egészen érdekesen zajlottak az események, hiszen a szokottnál korábban, két nappal a választás előtt tartották meg az éves közgyűlést, ahol határoztak az osztalék mértékéről is. Majd jött a tiszás választási győzelem, és öt nappal később Magyar Péterék leültek tárgyalni az olajipari vállalat felső vezetésével, ami után a társaság be is jelentette, hogy elhalasztja az osztalék kifizetését, a harmadik negyedévre módosították annak időpontját. A Richter vezetése egyből és ugyanígy döntött, hogy készek ilyen módon segíteni a leendő kormányt, amíg nem rendeződik az egyetemi autonómiák kérdése a magyar kormány és az Európai Unió között.
Az Orbán-kormánytól egyébként még 2020-ban kapta meg az Orbán Balázs vezette MCC a Mol és a Richter 10-10 százalékos részvénycsomagját. Ahogy azt írtuk, a Moltól idén 24,58 milliárd forintos osztalékra számíthatna az MCC, a Richtertől ennek nagyjából felére, 12 milliárd forintra. Ez az összesen 36,58 milliárd forint kiesés pedig jelentős érvágás lenne az MCC gazdálkodásában.







