Találat ért egy cseppfolyósított propánt szállító hajót a Fekete-tengeren, a román partok közelében

Románia partjainak közelében találat ért egy Egyiptomból Ukrajnába tartó, libériai zászló alatt közlekedő hajót, a támadás valószínűleg összefügg Oroszország Ukrajna elleni háborújával – közölte Nicușor Dan román elnök.

„Tegnap este a libériai zászló alatt közlekedő LPG Gas Lisbon hajót Románia felségvizein kívül, a román partoktól mintegy 20 tengeri mérföldre (40 kilométerre) találat érte” – írta Dan az X-en. „Az állami intézmények készültségben vannak, és tisztázni fogják ennek a súlyos incidensnek a körülményeit, okait és a felelősséget. Minden valószínűség szerint az eset az Oroszországi Föderáció Ukrajna elleni jogellenes agressziós háborújának része” – írta.

Az elnök közölte, hogy a román mentőegységek kimenekítették a hajó legénységét, köztük három sérült tengerészt, és egy vontatóhajót is a helyszínre küldtek, hogy megakadályozzák a sodródó hajó veszélyt jelentsen a hajózásra. A hajó egyébként a beszámolók szerint a román kizárólagos gazdasági övezetben (EEZ), Sfântu Gheorghe településtől mintegy 20 tengeri mérföldre 40 kilométerre) délkeletre tartózkodott, amikor tűz ütött ki a fedélzetén. A hajó az egyiptomi Alexandria kikötőjéből indult az ukrajnai Reni kikötője felé, fedélzetén több mint 3790 tonna propánt szállított.

A román védelmi minisztérium a Tengerészeti Hidrográfiai Igazgatóságon keresztül hajózási figyelmeztetést adott ki, amelyben arra kérte a hajókat, hogy kerüljék el az incidens térségét. A galaci Alsó-Duna Vízügyi Igazgatóság forrásai szerint a hajót egy tengeri drón támadta meg. A drón eredete egyelőre ismeretlen.

Idén orosz és ukrán drónok többször is megsértették Románia légterét és felségvizeit a román hatóságok szerint. Oroszország, viszont vagy tagadta a Romániát ért támadásokért való felelősségét, vagy azt állította, hogy azokat Ukrajna hajtotta végre, illetve ukrán „provokációnak” minősítette az eseteket. (Digi)


Forrás

Érdekességek

Will New York, New Jersey do sports together ever again?

Lánczi Tamás a 444-nek: Engem terrorizálnak!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.95Ft
21 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 Jul 2026 20:15 UTC
Latest change: 21 Jul 2026 20:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.43Ft
21 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 Jul 2026 20:15 UTC
Latest change: 21 Jul 2026 20:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »