
A Budapesti Operettszínház társulata újabb nyílt levélben fordult a főigazgatóhoz, Kiss B. Atillához, akitől azt várják, hogy határolódjon el a nagy közpénzköltő Orbán János Dénestől, és vállaljon felelősséget a színház helyzetéért – írja a 24.hu
Kiderült ugyanis, hogy a Budapesti Operettszínház is nagy összegeket fizetett ki a Orbán János Dénesnek. A társulat tagjai már a múlt héten is nyílt levélben kértek magyarázatot a színház vezetésétől, akkor a főigazgató azzal érvelt, az Orbán János Dénes nevéhez köthető produkciók „nem a saját intézményi, hanem pályázaton elnyert forrásaink felhasználásával születtek meg, amely források céltámogatások voltak, s így nem lettek volna átcsoportosíthatóak más célokra”.

Úgy tűnik, Kiss B. magyarázatával nem elégedett meg a társulat, amelynek számos tagja újabb nyílt levelet fogalmazott meg, melyben azt írják, a feltett kérdéseikre továbbra sem kaptak érdemben megnyugtató és világos választ.
A vezetés levelében közölt gazdasági magyarázatok és statisztikai átlagok nem változtatnak a mindennapi valóságunkon. A társulat tagjai és a színházban dolgozó szerződéses művészek közül sokan továbbra is az alacsony anyagi megbecsültséget és a csökkenő szakmai lehetőségeket tapasztalják. Nem tartjuk elfogadhatónak, hogy miközben a társulattól forráshiányra hivatkozva vontak meg bemutatókat és előadásokat, a vezetés komoly energiát fordított egyetlen külsős szerző százmilliós nagyságrendű projektjeire
– írják a közleményben, hozzátéve, hogy a sajtóból időközben értesültek a fenntartó minisztérium által elrendelt vizsgálatról és a hűtlen kezelés gyanúja miatti feljelentésről. Ez alapján arra következtetnek, hogy a korábban jelzett aggályaik megalapozottak lehetnek.
Erre tekintettel a továbbiakban emberileg és szakmailag egyaránt elhatárolódunk Orbán János Dénestől és nem kívánjuk, hogy szakmai tevékenységünket az ő személyével összefüggésbe hozzák. Ugyanakkor elhatárolódunk dr. Rózsás Pétertől is. Ugyanezt várjuk el a Főigazgató úrtól, a Művészeti vezető úrtól, a Főzeneigazgató úrtól, a Balettigazgató úrtól is, valamint, hogy vállalják a felelősséget a Budapesti Operettszínház jelen helyzetéért!
A kialakult válság miatt ki kell mondaniuk: a Budapesti Operettszínház vezetése elveszítette a társulat szakmai és emberi bizalmát.
A nyílt levelet körülbelül ötven munkatárs aláírta, de azt is megjegyzik, hogy az aláírókon kívül még sok munkatárs van, akik jelezték egyetértésüket, „de még mindig rettegnek a vezetőség retorziójától, ezért nem merték aláírni”.







