Ennyi volt, a Mol Új Európa Alapítványnak vége, az olajcég július 31. után nem óhajtja más formában működtetni

A Mol igazgatósága úgy döntött, nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt (MÚEA) más formában – közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A közlemény szerint a döntés következtében a Mol által 2021-ben az alapítvány rendelkezésre bocsátott 42 977 996 darab „A” sorozatú Mol-részvény és a MÚEA egyéb, a Molra jutó eszköze várhatóan a társaság birtokába kerül. Ezzel jelentős mértékben nőni fog a sajátrészvény-állományuk.

A kialakult jogszabályi környezetre, valamint a befektetői érdekekre tekintettel a Mol a 2026. évi osztalékfizetést a magyar állammal történt vagyonmegállapodást követően valósítja meg – írták.

Az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2026. évi XVIII. törvény szerint a „nem felsőoktatási” közfeladatot ellátó közérdekű alapítványok, azaz a kekvák 2026. július 31-ig megszűnnek. A törvény értelmében a Mol dönthetett arról, hogy a cég és a magyar állam által a 2021. évi XIX. törvény alapján létrehozott kekvát, azaz a Mol Új Európa Alapítványt tovább kívánja-e működtetni más alapítványi formában.

A Mol részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik. Szerdán a Mol részvények ára 1,66 százalékos emelkedéssel 4400 forinton zárt. Az elmúlt egy évben a Mol részvényeivel 2642 és 4472 forint között kereskedtek.

A 444 szűk két évvel ezelőtt 2024 őszén cikksorozatban mutattuk be a Mol Új Európa Alapítvány működését, melynek nyomán a MÚEA vitát kezdeményezett, majd fel is jelentette lapunkat. Idén júniusban viszont költségvetési csalás gyanújával az alapítványnál rendeltek el nyomozást.

Arról, hogy a több tízmilliárd forintnyi vagyonnal rendelkező, ám széles körben sokáig ismeretlen Mol Új Európa hogyan támogatott 11 milliárddal határon túli fociakadémiákat, hogy 27 milliárdért Munkácsy-festményeket készült venni, illetve hogy 20-25 milliárdért közép-európai kortárs múzeum létrehozását tervezte, rendre beszámoltunk, de bemutattuk azt is, hogy a Schmidt Mária, Demeter Szilárd, Világi Oszkár, Miklósa Erika és Bacsa György összetételű kuratórium egyedi döntésekkel mire adott pénzt (MCC Feszt) és mire nem (Böjte Csaba vagy Áder János Alapítványa). A Mol Új Európa Alapítvánnyal kapcsolatos összes cikkünk itt olvasható.


Forrás

Érdekességek

Mark Lamb wins Arizona House primary despite sex scandals

Teljes körű suvickolás a közmédiában, külön vizsgálják a politikaközeli szerződéseket, feljelentések is jöhetnek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.17Ft
23 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 Jul 2026 08:20 UTC
Latest change: 23 Jul 2026 08:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF318.8Ft
23 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 Jul 2026 08:20 UTC
Latest change: 23 Jul 2026 08:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »